in , ,

Történelmi siker: öt magyar bronz a karate Eb-n szarvasi edzősködés mellett

EB-érmes karatecsapat
EB-érmes karatecsapat

Hétvégén rendezték meg 45 ország, rekordszámú, több mint 700 nevezésével, a 48. felnőtt Karate Európa-bajnokságot Budapesten. A magyar versenyzők hat bronzmérkőzésből ötöt hoztak, négyet a szarvasi Ruzsinszki György válogatott edző műhelyéből

A budapesti Jégpalota adott otthont a karatésok ez évi kontinensviadalának. Már az előkészületeknél érezhető volt, hogy a szövetség nagy dobásra készül, ám a rendezvény minden tekintetben felülmúlta a várakozásokat. Több nemzet szövetségének vezetői is úgy nyilatkoztak, hogy e mostani volt minden idők legjobban szervezett Eb-je, amiért Keresztúri Mariannt és az Old Man’s Pentamer Kft csapatát illeti a dicséret. George Yerolimpos, az Európai Karate Szövetség (EKF) főtitkára is több ízben adott hangot elégedettségének.

Versenyzői oldalról is a maximum fölött teljesítettek a versenyzők. Ehhez nagyban hozzájárult a teltházas rendezvény szakértő közönsége, akik lelkesen buzdították válogatottjainkat. Fáradozásaiknak meg is lett az eredménye: S.Kovács Ádám, Tóth Beatrix, Bartha Nikola, Metzger Sandra és a női csapat is bronzéremmel zárt, Virág András pedig az előkelő ötödik helyen végzett.

Az eredmény értékéhez elég annyit tudni, hogy a magyar karate eddigi 40 éves fennállása óta összesen nem hozott annyi érmet Európa-bajnokságon, mint ezen az egyetlen mostanin, és csupán a karate nagyhatalomnak számító török, francia és olasz válogatottaknak sikerült ennél több dobogós helyet szerezniük.

A sikereknek több szarvasi vonatkozása is van. A válogatott keret a szarvasi Liget Wellnes Hotelben készült a verseny előtti utolsó két hétben. Városunk és a szálloda biztosította a sportolók számára a nyugodt körülményeket, amelyek elengedhetetlenek a ráhangolódáshoz. Az edzőtáborban látogatást tett Babák Mihály, Szarvas polgármestere is, aki örömét fejezte ki a helyszínválasztás miatt, és sok sikert kívánt a csapatnak a nagy megmérettetéshez.

A másik helyi érintettség pedig az, hogy az ötből négy érmet és az ötödik helyet hozó válogatott műhely felkészülését Sajó Zoltán segédletével az a Ruzsinszki György válogatott edző irányította, aki városunk szülöttje, és aki Lovász György és Lipták Tibor mellett a szarvasi karatésokat is tanítja.

“Sportolóink a legmerészebb várakozásainkat is felülmúlták, hiszen soha ilyen jól nem szerepeltünk korábban. Öt éremre Európában csak nagyon kevesek képesek. Bebizonyosodott, ami már az Eb előtt is körvonalazódott, hogy van csapatunk, méghozzá nem is akármilyen: erős és egységes” – nyilatkozta dr. Mészáros János, a hazai szövetség elnöke. Hozzátette, ha a karate olimpiai sportág lesz 2020-ban, a magyar válogatott képes lehet érmet nyerni.

A fotón: S.Kovács Ádám, Ruzsinszki György válogatott edző, Bartha Nikola, Lassingleitner Fruzsina, Metzger Sandra, Juhász Nikolett és Sajó Zoltán vezető edző, Tóth Betrix (forrás: Vincze Angéla)

Szabó kapus vert helyzetben

Térdrekényszerítették a doboziakat

Erdős Norbert: A nép ügyvédjei az emberekért vannak