A nép hangja, Isten hangja

ByeAlex a malmői színpadon

A magyar zenei élet alapos átalakuláson esett át az utóbbi években, talán éppen itt is volt az ideje. Mint minden változás, úgy ez is jár vesztesekkel és győztesekkel, és csak évekkel később lehet értékelni, hogy valóban jól alakultak-e a dolgok.

A kiindulópont talán a Petőfi Rádió átalakulása volt, ami akkor engem is elég mélyen érintett, tetszett úgy, ahogy volt, nem szerettem az új arculatát, na meg persze hiányzott a Rádiókabaré is. Szóval én, mint olyan sok hallgató csak húztam a számat, fanyalogtam. De aztán jött egy kis ráncfelvarrás és finomítás, és csak azt vettem észre, hogy a kocsiban is csak a Petőfi szól. Amikor pedig Petőfi verseinek sorai lettek az egyes blokkok nevei, akkor egyenesen beleszerettem az adóba, újra. Rá kellett jönnöm, hogy a magyar zenei piac sokkal nagyobb, mint azt valaha is hittem és csak a jéghegy csúcsa volt az a néhány magyar előadó, akikkel hébe-hóba találkoztam. Szóval csak szeretem és azóta is csak ezt hallgatom.

És talán csak a közszolgálatiság kötelezettsége miatt, szinte csak ők játszották ByeAlex versenydalát, ami ha lehet, akkor még jobban megosztotta a zeneszeretők táborát. Sokan hittek benne, sokan elátkozták. Én többé-kevésbé semleges voltam, nem utáltam a dalt, sőt, de azért sok reményem nem volt, egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogyan is fogja fogadni az eurázsiai közönség. De mint azt már tudjuk: igen jól fogadták, és ha lehet a meglepetést überelni, nos, akkor a németek alaposan megleptek minket a nekünk ajánlott 12 pontjukkal.

Lehet azon lamentálni, hogy milyen is egy jó fesztiváldal, az biztos, hogy a Kedvesem igen fülbemászó és a szövege nem csak a szokásos nyálas ömlengés. És persze kell a show is, ezt az azeri dal kapcsán (is) tudhatjuk: ha megszakadok sem tudom visszaidézni a dallamot, de az üvegkalitkában hernyózó srác, meg a rózsaszirmok megmaradtak. Azt pedig, ha 100 évig élek sem fogom tudni, hogy az ukrán dal miért lett dobogós, szintén se dallam, se semmi nem jut róla eszembe. Ez van.

Lehet ezt ragozni, ahogy akarjuk, egy azonban tény: a mi kutyánk kölyke a mi szavazataink alapján kapott bizalmat. Egyértelműen kiemelkedett a sorból a finalisták közül, egyedi és különc, de szerethető volt. És a kapott pontok és a helyezettek tükrében ezt a fanyalgóknak is be kell látni. És különben is: ha magyar az illető, akkor kutya kötelességünk neki szurkolni, már csak „hazafias kötelességből” is, ha tetszik a dal, ha nem. Ha nincs az utóbbi évek zenei bársonyos forradalma, valószínűleg Alex nem nyeri meg a versenyt, és még mindig valami kommerszet küldenénk az Eurovízióra.

Szóval van remény, hogy előbb-utóbb Magyarország is vájt fülű lesz, köszönet érte a Petőfi Rádiónak. ☺

Nóra

Comments are closed.