Öregdiákok

Szarvasi Öregdiákok Baráti Köre

Május 25-én szokásos évi közgyűlését tartotta az Szarvasi Öregdiákok Baráti Köre a Vajda Péter Gimnázium megcsonkított aulájában. A hagyományoknak megfelelően az „igazi” diákok köszöntötték őket műsorral: ezúttal Babák Botond és Paraszt Attila szaxofon-klarinét-kettősét és az énekkart hallgatták elődeik.

Rágyanszky István elnök beszámolójának elején a bevételi forrásokat ismertette: az adók 1 %-a, tagdíjak, adományok, pályázatok. Kiemelte a Pécsről érkezett dr. Vető Ágota – dr. Borgulya István házaspárt, akik jelentős összeggel támogatták a Kör ez évi munkáját.

Sajnos csökkennek a bevételek, nehezedik az adminisztráció – mondta.

Kevesellte a megjelent öregdiákok számát, különösen a fiatalabb korosztályt hiányolta, és kevesellte a belépő új tagokat is.

Hosszan sorolta a Kör tevékenységi köreit. Széles a támogatottjainak köre: versenyek, versenyzők, iskolai csoportok, cserekapcsolatok, emléktáblák, díjazott diákok, arcképcsarnok, sírgondozás, évkönyv, nyugdíjas tanárok.

Elmondta, hogy nehezítik a Kör munkáját az iskola körüli bizonytalanságok. Fontosnak tartja, hogy az eredmények jelenjenek meg minél több helyen a nyilvánosság előtt.

Kopcsjak Jánosné pénztáros potos számszaki tájékoztatást adott a Kör pénzügyeiről, dr. Bakos Jánosné, a számvizsgáló bizottság elnöke pedig megerősítette, hogy a gazdálkodás törvényes keretek közt folyik.

Ezután Kitajkáné Szántai Mária, az Evangélikus Gimnázium igazgatója vetített képekkel illusztrálva ismertette az első „evangélikus év” munkáját, az eredményeket és gondokat. Tömören fogalmazott, hiszen – mint mondta – akiket ez érdekel, napra készen tájékozódhatnak az intézmény honlapján (www.vajdaevang.hu).

Befejezésül Mótyán Tibor mondta el diákkori élményeit az „Én is voltam vajdás diák” sorozatban.

A közgyűlés zárása is hagyományos volt, fehér asztal mellett vörös boros koccintással, baráti beszélgetéssel ért véget a találkozó.

– F –


Comments are closed.