in ,

Ismét tolvajok jártak a ravatalozóban

Nyolc alkalommal jártak már tolvajok, betörők az evangélikus Ótemető ravatalozójában. Legutóbb tegnapra virradóra törtek be és vittek el két elektromos fűkaszát. A kár félmillió forint.

– Többféle módon is próbáltunk már védekezni a tolvajok ellen – mondta megkeresésünkre Lázár Zsolt esperes, az Ótemplomi Evangélikus Egyházközség igazgató lelkésze. – Volt olyan időszak, amikor a temetőgondnokunk otthon, a saját lakásában tartotta a fűkaszákat és más kisgépeket. A tolvajok figyelték, s amikor ő elment a temetőbe, akkor törtek be a házába.

Az evangélikus egyházközség éppen a gyakori betörések miatt kérte az önkormányzattól, hogy helyezzenek el a ravatalozó mellett térfigyelő kamerát. Ez meg is történt, de amint a mostani bűncselekmény is mutatja, a kamera „kijátszható”.

– Biztos vagyok abban, hogy a betörők megfigyelték a kamera mozgásirányát, s kilesték azt a pillanatot, amikor észrevétlenül az ajtóhoz mehetnek. Mindez azt mutatja, hogy sajnos a térfigyelő kamerák könnyen kijátszhatók, távolról sem garantálható, hogy minden fontos dolgot rögzítenek. A raktárhelyiség ajtaján (éppen a korábbi betörések miatt) több zár is volt, de a betörők mégis bejutottak – mondta Lázár Zsolt. Hozzátette: a rendőrség az eddigi nyolc esetből egynél sem találta meg a bűncselekmény elkövetőit.

Az egyházközség 40 ezer forint pénzjutalmat ajánlott fel annak, aki segít a két FS 400 típusú fűkasza nyomára bukkanni.

Eső

Miért utálom a meteorológusokat?

Ruzicskay György kínjai és kínzatásai

Horrorisztikus Ruzicskay-kiállítás nyílt