Connect with us

Békésszentandrás

Alázat, barátság és kitartás

Kovács Lacus és Badar Gergő
Kovács Lacus és Badar Gergő

Folytatódik a történet a newjság hasábjain, amire talán az alázat a legjellemzőbb szó. Két szentandrási gyerekkori barátról, Badar Gerőről és Kovács Lacusról szólt, akik együtt sportolnak jóban-rosszban. Akkor minden olvasottságot megdöntött a történetük, amit ha elolvasnak megértik, miért. A történet most folytatódik. Sajnos most nem Lacus meséli el a történetet a maga lebilincselő stílusában, ami akkor tömegeket vonzott, de lesz még rá lehetőség, hogy olvassuk, mert egészen biztosan hallunk még róluk.

Időközben Lacus meggyógyult, a haja kezd minden területet visszafoglalni a fején, ahol ebben a korban még hajnak kell lenni. Nem adta fel és segített az akarat. Tudta, hogy fájni fog, de a fájdalom elmúlik, vallja, de hogy ne felejtse ezt el, a bicepszére tetováltatta, hogy “elmúlik”. Korábban ifjúsági Európa-bajnok volt, aztán valami megszakadt. Betegség. Most ismét ott van. A 2012-es esztendő legjobb utánpótlás korú sportolójának megválasztott gyomaendrődi Tótka Sándorral a május 25-én tartott válogatón 500-on a Dombi-Kökény duóval állhattak egy dobogóra. Mindössze 7 tizeddel maradtak el tőlük.

A páros másik fele Gergő, akiről időközben kiderült, hogy nem vasból van, hanem valami sokkal erősebb anyagból, ami még kutatások tárgyát képezi, de az komponensek között van a barátság, az akarat és a szerénység. Úszik, fut, kerékpározik. Hihetetlen mennyiséget. Elmondta. Hetente 500-550 km bringázik. Úszni nem nagyon van lehetősége, de úgy érzi nem az úszáson fog múlni a verseny. Havi 400-420 kilométereket fut. Vasárnapra be volt iktatva, hogy bringával megy vissza Szegedre, majd fut még. Valamelyik nap 165 kilométert tekert, majd ráfutott egy hatost. Már az elég sport egy átlagembernek, hogy végighallgatja. Gergő egyetemre jár, két helyen dolgozik, mellette edz. Megsérült, de javulóban van. Az idén már nyert futóversenyt.

Számukra élmény egy-egy versenyen végigsétálni a mezőnyön és megcsodálni a felszerelésüket. Az is igaz, hogy később nincs alkalmuk, mert hátrafelé nincs szemük. A múltkor Gergő lyukas cipőben verte el a mezőnyt. A versenytársak triatlonos ruhája többet ér, mint a biciklije. De ha konvertibilis eszközt veszünk alapul, a bringájukat, az kb. 25-ször ér többet az övénél.

Történetekből nincs hiány. A múltkor egy hétvégén amikor quadratlonra és maratoni kajakversenyre is neveztek a viharjelzés miatt egy nappal előrehozták a quadratlont, azaz egy nap csináltak meg a két versenyt. Na, az húzós volt, mondta Lacus. Alig lett vége a maratoni evezésnek a számára, már mehetett is a másik versenyre lapátolni. Azért lettek másodikok, mert még folyt a maratoni evezés, mikor már a quadratonosok is vízen voltak. A két mezőny közötti kavarodásban az első (és rajta kívül még négyen) levágta az utolsó bóját. Lacus tudta, hogy az nem az, ahol fordulni kell, de nem óvták meg, mert tudták, hogy a győztes azért csinálta meg az ironmant, mert szakított a barátnőjével, lelki válságba került, de úgy döntött, öngyilkos nem lesz, de kicsinálja magát az ironmanen. Ezt annyira tisztelték benne, hogy nem óvtak, ahogy Lacus mondta, nem akartak összeveszni egy arany vagy egy ezüst érmen, mert nagyon tisztelték a srácot. A szervezők számára is nyilvánvaló volt, hogy ők nyertek, de elfogadták a döntésüket, azzal, hogy nyerhettek volna, de így marad a barátság és legközelebb visszavágnak.

Több versenyen ledöbbentek a versenybírók azon, ahogy Gergő ledobja a bringát és milyen lendülettel indul a futásnak. Egyszer azt hitték, hogy valami elromlott, mert tudták, hogy mi a legjobb idő a pályán, amit olyan állított fel, aki ebből él, profi felszereléssel. Mikor Gergő 5 percet vert rá, hibára, vagy valami másra gyanakodtak, de mikor látták, hogy üvölt a futócipőjéért, és milyen energiával indul a futásnak, majd miután a 10 kilométeres hegyi pálya részidején is 3 percet javított, belátták, hogy nincs tévedés és az óra sem romlott el.

Barátokból sincs hiány. Nekik köszönhetik, hogy a hétvégén el tudnak indulni a II. Viwa Balaton Quadratlon, középtávú quadratlon világkupán Balatonudvariban. Nehéz a dolgot a helyén kezelni, mondta Kovács Lacus. Saját maguknak egy zsíros kenyeret sem tudnának venni, árulta el. A barátok ott állnak mellettük jóban, rosszban. A nevezést is ők fizették be, autót is ők adnak kölcsön. Azt mondják, hogy amíg nekik van, addig tudnak adni. És adnak is. Szeretnének a saját lábukra állni, de nem könnyű támogatót találni.

A hétvégén 1500 úszás, 10 km kajak, 40 km kerékpár és 10 km futás vár rájuk. Ebből a triatlonos számokat az ironmanre készülő Gergő, a kajakot Lacus teljesíti majd. Készülnek a szeptemberi hosszútávú quadratlon versenyre, ahol ennek a duplája lesz a teljesítendő táv.

Azt mondják, hogy Magyarország, de talán a világ egyik legjobb váltóját alkotják. Van még hely a mezükön a szponzorok számára. Sok hely. Üres a mez. Aki szeretne felkerülni rá, keresse velük a kapcsolatot, akár rajtunk keresztül is. Nem telhetetlen srácok. Minden segítségért hálásak.

Folder Gallery Error: Unable to find the directory tartalom/130602quad.

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Kiemelt

Badar Gergő Badar Gergő

Badar Gergő a profi iromanesek élvonalába katapultált

Békésszentandrás

“Ha eddig eljöttél, ne add fel!” – IRONMAN az édesanya szemével

Békésszentandrás

Badar Gergő és Kovács Lacus párosa a tegnapi duatlon után megnyerte a mai quadratlont is

Békésszentandrás

Badar Gergő és Kovács Lacus megnyerte a mai duatlon versenyt

Békésszentandrás

Hirdetés

Archívum

Kategóriák

Friss

Connect