Connect with us

Belföld

Cipő nélkül is hazajött a Republic

Sipos F. Tamás (hevesblog.hu)
Sipos F. Tamás

A Republic együttes számára szomszéd városunk, Gyomaendrőd olyan, mint a második otthon. Amíg Cipő élt, tizenhárom alkalommal adtak itt koncertet, szinte hazajártak, sok baráti kapcsolat köti ma is ide őket.

Az együttes tagjai hétfőn újra eljöttek Gyomaendrődre – immár Cipő nélkül, új énekessel, az egykori Exotic-os Sipos F. Tamással. Ezúttal egy sajtótájékoztatót tartottak, melyen bejelentették: az új felállásban első Békés megyei koncertjüket természetesen Gyomaendrődön tartják. Mégpedig a Liget Fürdő szezonnyitó buliján, június 8-án.

A sajtótájékoztatón elhangzott: Sipos F. Tamás és a zenekar tagjai régóta jó kapcsolatban vannak, emberileg és szakmailag is jól megértik egymást.

– Az első koncerteken nagyon nehéz volt megbírkózni azzal, hogy Cipő helyén állok. A mélyebb lírai daloknál ez különösen megviselt – mondta Sipos F. Tamás.

Az új felállásban egyébként április 26-án Egerben koncertezett először a Republic. Boros Csaba basszusgitáros-énekes elmondta: úgy tapasztalják, a közönség elfogadta, hogy Cipő nincs többé, de a dalai tovább élnek.

A Republic naptára az elkövetkező időszakra is tele van már programokkal. Egyebek mellett ott lesznek a Sziget Fesztiválon augusztus 5-én, ahol Cipő emlékkoncertet rendeznek, erről CD és DVD is készül. Augusztus 16-án Londonban játszanak. Egyelőre azonban ami bennünket leginkább érint: május 8-án este nyolckor Republic-koncert a gyomaendrődi Liget Fürdőben!

A kép forrása: hevesblog.hu

Kiemelt

Hirdetés

Archívum

Kategóriák

Friss

Connect