Connect with us

Hírek

Egyetemisták és sárkányhajók lepték el Szarvast

Sárkányhajó a Körösön

Egyetemisták és sárkányhajók lepték el a Szarvasi Vízi Színház környékét ma délelőtt. Most rendezik ugyanis a Szent István Egyetem karainak II. Sárkányhajó Regattáját.

A megmérettetésre a SZIE mind a hét karáról (Debrecentől Miskolcon és Gödöllőn át Budapestig) érkeztek hallgatók és oktatók. Hajóba szálltak és evezőt ragadtak a kari vezetők is, köztük dr. Puskás János, a szarvasi, békéscsabai és gyulai kampusszal rendelkező Gazdasági Agrár- és Egészségtudományi Kar dékánja.

A főszervezői szerepkört idén is dr. Karácsonyi Péter, a szarvasi Tessedik kampusz Gazdaság- és Társadalomtudományi Intézetének igazgatója vállalta fel. A szarvasi gazdászok természetesenmost is hajóba szálltak, hogy megvédjék tavalyi bajnoki címüket.

Ezúttal azonban – amint az már az első futamok során kiderült –, Szarvas város csapata komoly fejtörést okozhat nekik. A város ugyanis egy megbocsátható cselhez folyamodott: csupa harcedzett, régi kajakost ültetett a hajójába. Csapatkapitányuk, Nyerges Miklós elmondta: céljuk nem a győzelem, hanem a sportág népszerűsítése, a szabadidő hasznos eltöltése és a csapat összekovácsolása.

A SZIE különböző karairól érkezett hallgatók részt vesznek a 15.00 órakor kezdődő hagyományos Sárguláson is. A traktorokkal, lovaskocsikkal, hintókkal felvonuló végzős diákok bíznak abban, hogy ma délután a város lakói is kijönnek a főutcára, hogy elköszönjenek tőlük.

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Kiemelt

Dr. Jakab Gusztáv Dr. Jakab Gusztáv

Fontos tudománytörténeti leletre bukkantak a SZIE szarvasi karán

Hírek

Hogyan legyünk környezettudatosak?

Hírek

Németh Lajos meteorológus Németh Lajos meteorológus

Németh Lajos meteorológus a felmelegedés hatásairól a kutatók éjszakáján

Hírek

Új helyre költözött az iskolatörténeti kiállítás

Hírek

Hirdetés

Archívum

Kategóriák

Friss

Connect