Connect with us

Csabacsűd

Labdarúgásban és atlétikában is jeleskedtek a csabacsűdi iskolások

A Trefort Ágoston Általános Iskola focicsapata

2013. május 28-án és 2013. június 4-én került megrendezésre a Kis iskolák megyei diáktalálkozója az id. Kováts Tibor emlékverseny. A Trefort Ágoston Általános Iskola Csabacsűd-Örménykút intézményt labdarúgásban és atlétika versenyen képviselték diákjaink.

A labdarúgásban 14 iskola csapatai először 4 csoportban körmérkőzésekkel döntötték el, kik jutnak be a nyolcad döntőbe. Sorsolás útján kerültünk a „B” csoportba, Kétsoprony, Zsadány, és Geszt csapataival. Nagyon szép, sportszerű játékkal csoport elsőként jutottunk tovább, így a „C” csoport 2. helyén végzett Dombegyházával mérkőztünk meg. Szabadrúgásból szerzett gólunkat tartottuk a meccs végéig és ezzel a győzelemmel már a negyeddöntőben voltunk. Itt nehéz, kitartó játékkal az utolsó percben a Köröstarcsa csapata egyenlített, így büntetőkkel kellett eldönteni, ki játszik az 1. helyért. A sok kifogott, berúgott, mellélőtt büntető után Csabacsűd és a békéscsabai Savió csapata játszotta a döntőt. Ezen a mérkőzésen a fiaink már kifáradva, kitikkadva, de nagyon taktikásan játszottak, ennek ellenére 2:0-ra győzött a Savió, és ezzel a Kisiskolák megyei döntőjén II. helyen végeztünk.

Csapat tagjai Molnár Dia díjátadótól kezdve:

Szász Ferenc, Mitnyan Áron, Seres Zsolt, Gazsó Dávid, Jelen Szebasztián, Pusztai Gábor, Krasznai Viktor.

*

Június 4-én a zord időjárás ellenére lelkes diákok zsivaja töltötte meg a békéscsabai Tünde utcai atlétika pályát.

A versenyen 8 fiú illetve 7 lány csapat képviselte iskoláját.

Iskolánk tanulói mind csapat, mind egyéni számokban is maximális létszámmal álltak rajthoz.

Élményekkel, érmekkel – melyet Gregor László ifjúsági Olimpiai II. helyezettől vehették át – illetve oklevelekkel gazdagon térhettek haza a Trefort Általános Iskola tanulói.

Eredményeink:

Súlylökés
III. hely Antal Laura
IV. hely Kerti Barbara

Súlylökés
III. hely Fügedi Norbert

800 méteres síkfutás
III. hely Bandzsal Olívia
V. hely Antal Laura

800 méteres síkfutás
V. hely Mitnyan Áron

600 méteres síkfutás
IV. hely Bálint Attila

Svédváltó lánycsapat V. hely

Fiú csapat VI. hely

2013. június 5-én érkezett a hír, hogy a lány 800 méteres síkfutás első helyezettjét kizárták, így Bandzsal Olívia II. helyre lépett, így nagy örömünkre bejutott az országos döntőbe.

Bankó-Szarvák Beáta testnevelőtanár

Kiemelt

Aranyosszigeti magyar anyanyelvi és olvasótábor

Csabacsűd

Ballagás és tanévzáró ünnepség a Trefortban

Csabacsűd

Trefortosok Határtalanul

Csabacsűd

Farsangoltunk Csabacsűdön

Csabacsűd

Hirdetés

Archívum

Kategóriák

Friss

Connect