in , ,

Tűzoltóból lett meseíró

Harencsár László dedikál

Harencsár Lászlót korábban tűzoltóként ismertük. Nyugdíjazásáig, 2006. szeptemberéig ő volt a Szarvasi Tűzoltó-parancsnokság helyettes vezetője. Mára már megtanultuk, hogy mást is tud: meséket írni. Nem csak gyerekeknek, hanem felnőtteknek is. A Városi Könyvtár is ebben a minőségében hívta meg őt hétfőn este a 84. Ünnepi Könyvhét keretében.

Harencsár László: Mesél az erdő című hangoskönyvének (CD) bemutatójára szép számmal jöttek el az irodalombarátok. Baginé Tóth Erika könyvtárvezető rövid köszöntője után Dr. Kutas Ferenc nyugalmazott gimnáziumigazgató (a Szarvasi Krónika szerkesztője) vette át a szót, ő volt ezen az estén a meseíró beszélgetőtársa.

Mint kiderült, Harencsár László az elmúlt négy év során szép sikereket ért el. Hangoskönyvének elkészítéséhez olyan jeles művészeket sikerült megnyernie, mint Bencze Ilona, Bodrogi Gyula, Esztergályos Cecília, Laár András és Pécsi Ildikó. S még csak vaskos gázsit sem kértek tőle, mindannyian szívességből, barátságból vállalták, hogy felolvassák írásait. Egyszerűen mert tetszettek nekik a tanulságos mesék. Egyet ezekből a közönség is meghallgathatott Laár Adnrás előadásában (a CD-ről), egy másikat pedig maga a szerző olvasott fel.

S hogy az est még szórakoztatóbb legyen, a közönséget is bevonták egy játékba. Fel kellett ismerni, melyik színész olvassa a meséket. Az öt művész nevét senki sem találta el, négyet viszont egy valakinek, mégpedig Szenes Jánosnak sikerült felismernie. Jutalma egy dedikált CD volt. A röpke verseny második helyezettje Dina Mihályné, a harmadik pedig Papp Emma lett.

Az ünnepi könyvhét utolsó közönségtalálkozójára kedden délután fél ötre várják a közönséget a szarvasi könyvtárba. A vendég ezúttal Darvasi László József Attila-díjas író lesz.

Vélemény, hozzászólás?

Tűzzománccsodák a falakon

Változások kora