Connect with us

Hírek

Ismét „mobilak” leszünk….

Székelyesek Chemnitzben

2013 januárjában a Székely Mihály Intézmény négy új pályázatot nyújtott be az Európai Unió Egész Életen Át Tartó Tanulás Program Leonardo da Vinci Mobilitási programjára. A Tempus Közalapítvány Kuratóriumának döntése alapján mind a négy pályázat pozitív elbírálást kapott, így a 2013/2014-es tanévben összesen 32 tanulónk, négy országban fog szakmai gyakorlatot tölteni. A projektek kapcsolódnak az Európai Szakoktatási és Szakképzési Kreditrendszerhez, mely a mobilitás új európai eszköze a szakképzésben. Az ECVET lehetővé teszi a tanulók mobilitás során elért eredményeinek elismerését, valamint az intézmények (képzők, munkáltatók) közötti kölcsönös bizalom és tapasztalatcsere elősegítését szerte Európában.

A négy pályázat közül a legrangosabb helyre a németországi pályázatunk került. A chemnitzi F+U Sachsen gGmbH-val már régi a szakmai kapcsolatunk, 2010 óta minden évben fogadja tanulóinkat, idén ősszel 8 vendéglátás szakmacsoportban tanuló diák vesz részt négyhetes gyakorlaton ebben az intézményben.

Az elmúlt évek során szintén több mobilitást valósítottunk meg a finnországi szakképző iskolával is. A „Gyakorlat teszi a mestert” című pályázat keretén belül 4 fodrász és 4 vendéglős, szakács tanulónk utazik ki Mänttä városába háromhetes szakmai gyakorlatra.

A 2013-as pályázati év nemcsak a megnyert pályázatok száma miatt jelentős, hanem azért is, mert kibővül a célországok köre és új szakmacsoportok is szerepet kapnak a mobilitásban. Az egyik új ország Olaszország lesz, ahol szintén 8 vendéglős, pincér tanulónk ismerkedik meg az olasz tésztákkal és borokkal a háromhetes gyakorlat keretén belül. A negyedik pályázat címe: A szarvasi kereskedő és ügyintéző diákok szakmai gyakorlata Portugáliában. A címben szereplő Portugália a negyedik ország, ahová szakmai gyakorlatra küldjük tanulóinkat. Itt az új szakmacsoportokat képviselő kereskedő és az ügyviteli titkároknak lesz lehetőségük külföldi gyakorlaton bővíteni szakmai felkészültségüket.

Az elmúlt évek eredményei alapján sikeres és eredményes mobilitások elé nézünk, az eddigi legnagyobb számban, 32 tanulónk kaphat a program végeztével Europass mobilitási bizonyítványt.

Bertalan Ágnes pályázati koordinátor

Kiemelt

Tanévnyitó és pályaavató a Székelyben

Oktatás

Határtalanul (Quick Response) kódolás

Oktatás

Ügyvitelesek ünnepe

Oktatás

Vállalkozni határok nélkül: Székelyes diákok a Szilágyságban

Hírek

Hirdetés

Archívum

Kategóriák

Friss

Connect