Connect with us

Hírek

Felemás évet zárt, költözés elé néz a Chován

Ökrös Dániel végzős néptáncos Ördöngős-füzesi táncot táncol
Ökrös Dániel végzős néptáncos Ördöngős-füzesi táncot táncol

499-en kezdték a tanévet a Chován Kálmán Művészeti Alapiskolában és 498-an fejezték be. Egy valaki elveszett, mondta Brachna Irén igazgató, de természetesen ez nem igaz. Kb. húsz diák távozott és nagyjából ugyanennyi jött, ezért a differencia. Az év eleji fenntartóváltás -január 1-től a KLIK alá tartozik- teljesen észrevétlenül zajlott. A szülőknek és a diákoknak. Az idén épületváltás lesz. A Polgármesteri Hivatal fog a helyükre a Lengyel-palotába költözni, ők pedig a Fő téri egyik szintjét kapják meg.

Brachna Irén örömmel számolt be a tanulmányi versenyekről és egyértelműen eredményesnek minősítette az évet. Az iskola mind a négy művészeti ágában -zene, képzőművészet, dráma és néptánc- sikeresen mérettették meg magukat a kicsiktől a legnagyobbakig.

Eredmények:

• a chovánosok sikeresen szerepeltek Gyulán, a Megyei Szolfézsversenyen:
− Csonki Flóra az V. korcsoportban I. helyezést
− Himer Tünde a II. korcsoportban I. helyezést, valamint a legjobb lapról éneklésért és népdaléneklésért különdíjat
− Sinka Dominik a II. korcsoportban I. helyezést, valamint lapról éneklésérért és népdaléneklésért különdíjat kapott
− Felkészítő tanáruk Szabados-Tóthné Kozák Ilona a legeredményesebb felkészítő tanári díjban részesült

• Békés Megyei Zeneiskolák Hegedűversenyén Sztricskó Boglárka az I. korcsoportban III. helyezést ért el, Losonczi Máté pedig a 4. korcsoportban dicséretben részesült

• Halász Gergely Tótkomlóson a Békés megyei Zeneiskolák Kürt-, és mélyrézfúvós versenyén képviselte az iskolát

• a „Közlekedésbiztonság gyerekszemmel” rajzpályázatra beadott munkák közül Velky Anna, Harmati Lilla, Kugyela Szabina, Péntek Ágnes Teodóra alkotását díjazta a zsűri, valamint látható volt még Breznyik Hanna és Kohut Petra rajza is

• Orosházán a Zenei Akadályversenyen az iskola „Trilla” nevű csapata a 3. helyezést érte el

• Basilides Kinga a IV. Országos Fotó- Videó Verseny döntőjébe jutott.

• az Orosházán rendezett Megyei Könnyűzenei Fúvósversenyről több díjjal tértek haza a növendékek:
− Zima János I. korcsoportban arany fokozatot
− Frankó Dorottya a II. korcsoportban arany fokozatot
− Balla Fanni a II. korcsoportban kiemel arany fokozatot, kamaracsoportban pedig arany fokozatot
− Frankó Tamara kamaracsoportban arany fokozatot
− Litauszky Borbála III. korcsoportba kiemelt arany minősítést szerzett.
− Szabados-Tóth Gábor lett a fúvós találkozó legjobb felkészítő tanára, legjobb zongorakísérője pedig Iváncsó Viola

• az iskola festészet szakos növendékei rajzokat küldtek be a „Kárpát-medence Kincsei” című országos képzőművészeti pályázatra Szentesre, Szín Réka emléklapot kapott

• Gyomaendrődön a Békés Megyei Gyermek- és Kisegyüttesek Találkozóján az iskola „bronz” minősítést kapott, a Vackor Gyermek Táncegyüttese pedig „arany” minősítést szerzett

• a dráma szakos tanulók részt vettek Szeghalmon a II. Békés Megyei Improvizációs Fesztiválon, ahonnan különdíjjal tértek haza

• a Sköcök Táncegyüttes különdíjjal tért haza Budapestről az V. Országos Néptáncversenyről

Brachna Irén megnyugtatott mindenkit, hogy a térítési díjak nem fognak változni az új év kezdetén.

Az évet az eredmények és a tudnivalók ismertetésén túl kisebb előadással zárták. Balla Fanni, Frankó Dorottya (klarinét), Frankó Tamara (zongora) hármasa Both művekből, a szolfézscsoportok Bach, Purcell és Praetorius darabokból adtak elő. Őket a Frankó Dorottya, Balla Fanni és Szabados Tóth Gábor klarinéton, Csontos Péter gordonkán kísérte. Vezényelt: Szabadosné Kozák Ilona. Végezetül Ökrös Dániel végzős néptáncos Ördöngős-füzesi táncot táncolt.

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Kiemelt

Brachna Irén, mögötte Sebők László (Fotó: Hegedűs Éva) Brachna Irén, mögötte Sebők László (Fotó: Hegedűs Éva)

Brachna Irén: Nagyon boldogan megyek nyugdíjba

Oktatás

Látványos gálaműsorral búcsúztatták a tanévet a néptáncosok

Oktatás

Kozák Lajos portréja (Fotó: Hegedűs Éva) Kozák Lajos portréja (Fotó: Hegedűs Éva)

Tantermeket neveztek el a művészeti iskola alapítóiról

Hírek

Legyél Te is művészetis!

Hírek

Hirdetés

Archívum

Kategóriák

Friss

Connect