Connect with us

Hírek

Egy hosszú hétvége a Tisza-tó környékén

Vajdások a Tisza-tónál
Vajdások a Tisza-tónál

A megerőltető tanév, a számtalan dolgozat és tanulmányi verseny után mindenki nagy örömmel szállt fel a buszra és vette a Tisza-tó felé az irányt, hogy eltölthessünk három tanulásmentes napot együtt.

2013. június 7-én reggel a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium előtt vártunk a buszra. A bepakolás után mindenki kényelmesen elfoglalta a helyét. Az utazás időtartama nem tartott sokáig, két órán belül ott voltunk az első megállónknál, Tiszafüreden, ahol egy izgalmas vízitúrán vettünk részt. Külön-külön három csónakban ültünk, mindenkit egy-egy idegenvezető kísért. Sok érdekes ismerettel bővíthettük tudásunkat. Részletesebben megismertük a Tisza-tó élővilágát, rejtelmes vízi világát. A túra után szállásunkra utaztunk, Sarudra. Sarud Heves megye egyik csendes községe, ahol egy turistaszálló volt az „otthonunk” két nap erejéig. Feltérképeztük a terepet, napoztunk, beszélgettünk, majd nekifogtunk a paprikáskrumpli-készítéséhez. Kora esti órákban jóízűen ettük az általunk közösen elkészített vacsorát.

Szombaton a poroszlói Ökocentrumba látogattunk el. Ez egy turisztikai- és rendezvényközpont, amely egy helyen gyűjti össze és tárja látogatói elé a Tisza-tó és a Tisza-völgy természeti kincseit, bemutatva Magyarország második legnagyobb tavának gazdag élővilágát. Négyszintes látogatóközpontja, állandó kiállításai, háromdimenziós vetítőterme és hatalmas, 735.000 liter össztérfogatú édesvízi akváriuma igazi természetközeli élményt nyújtott számunkra. A program után ismét a szállásra indultunk. Többen voltak, akik megfürödtek a tóban. Kellemes meglepetésként a víz fürdésre teljesen alkalmas volt. Este szalonnát sütöttünk, majd desszertként Edina néni és Marika néni finom gofrival lepte meg a társaságot.

Az utolsó napon a mezőkövesdi Mezőgazdasági Gépmúzeum látogatói voltunk. Talán ekkor már mindenki a strandra és a fürdőzésre összpontosított, ugyanis a múzeumlátogatás után rögtön a Zsóry gyógy- és strandfürdő medencéibe csobbanhattunk bele. Kora délután elindultunk hazafelé.

Az időjárás kegyes volt hozzánk, hisz a három nap alatt – ahol mi jártunk – nem esett az eső. Mindez a bőrünkön is meglátszott: a nap elég szépen felsütött mindnyájunkat.

Köszönjük szépen Hortobágyiné Csizmadia Edina és Kitajkáné Szántai Mária tanárnőknek, hogy megszervezték számunkra ezt a tartalmas kirándulást. Úgy gondolom, hogy kicsit végre mindenki lelazíthatott a fárasztó tanév után.

Bagi Ivett

Kiemelt

30 éve együtt: Szarvas-Vajda – Wittlich-Cusanus

Oktatás

218. tanévét kezdte meg a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium

Oktatás

Gerald Durell nyomdokában

Oktatás

Sikerekben, eredményekben gazdag tanévet zárt a Vajda

Oktatás

Hirdetés

Archívum

Kategóriák

Friss

Connect