in , ,

Maratoni gálával nyitottak

Színházi óhajtó

Több mint negyven ingyenes és csaknem ugyanennyi fizetős (belépődíjas) előadás várja az idei szezonban a Szarvasi Vízi Színház látogatóit. A hatvan napon át tartó előadás-sorozat tegnap este egy maratoni nyitógálával kezdődött.

Az est első részében a Körösparti Vasutas Fúvószenekar a koncertfúvós irodalom legjavából adott ízelítőt. Mindjárt indításnak stílusosan egy svájci vasutas indulóra zendítettek rá, de hallhattunk tőlük híres filmzenéket is.

A szünet után szerephez jutott az idei évad egyik újdonsága, a színházi „óhajtó-fotel”. Ebbe ülhettek bele a közönség soraiból azok, akik az előre megadott listából dalt választottak és küldtek valakinek. A fotelben elsőként Gombárné Bata Mária, a Mozgáskorlátozottak Szarvasi Egyesületének elnöke foglalt helyet. Az ő kívánságára léptek aztán színpadra a szarvasi Babilon TSE táncosai, s adták elő a Dzsungel könyvéből a Majmok táncát.

Az éjfélig tartó kívánságműsor levezénylésére két jeles házigazdát hívtak: Morvai Noémit, a Duna Televízió Kívánságkosár című műsorának vezetőjét és Szabó Lászlót, a Magyar Teátrumi Társaság titkárát. Természetesen itt volt Fekete Péter, a Jókai Színház igazgatója is, aki egy néző – Baji Balázs – kívánságára még az Experidance táncosait is Szarvasra varázsolta.

A színházi óhajtó fotelba az első estén Babák Mihály, Szarvas polgármestere és dr. Melis János jegyző is beült. Utóbbi egy Isztambulban élő családtagjának küldött verses üzenetet (Radnóti Miklós: Nem tudhatom című költeményét Bartus Gyula adta elő). Az üzenetek, jókívánságok eljuttatására ezen az estét többféle módon is lehetőség nyílott. A műsort ugyanis élőben közvetítette a Rádió Szarvas 105,4, az internet segítségével pedig a www.jokaiszinhaz.hu honlapon keresztül bárhol a világban nyomon követhették, mi történik a szarvasi deszkákon.

A színházi szezon tehát elkezdődött, ma este ismét várják a közönséget egy verses-zenés estre. Márai Sándor írásai és Zorán dalai kerülnek terítékre Vadász Gábor, Szabó Lajos és Balázs Csongor előadásában. A házigazda ezen az estén Fekete Péter, a Jókai Színház igazgatója lesz.

Vélemény, hozzászólás?

Motoros baleset Szarvason

Választókerületi tisztségválasztás a Demokratikus Koalíciónál