in ,

Körúton a nemzeti dohányboltokban

Trafik Szarvason

Ma megnyitottak a nemzeti dohányboltok. Csabacsűdön egy, Békésszentandráson kettő, Szarvason kilenc dohányboltban szerezhetik be a jövőben a füstölnivalót az érintettek. Körutunkon annak jártunk utána, milyen volt a forgalom az első napon.

A törvény szerint július 15-ig még kiárusíthatják meglévő készleteiket azok az üzletek, ahol eddig lehetett cigarettát, szivart, pipadohányt kapni. Éppen ezért ma még nem mindenki a nemzeti dohányboltokban kilincselt, ez meglátszott a forgalmon is. Az egyik békésszentandrási üzletben például, ahol a déli órákban jártunk, még alig-alig akadt vásárló. A bolt előtt megkérdeztünk néhány embert, mit szólnak ahhoz, hogy a hónap közepétől csak két helyen lehet majd a faluban cigarettát venni.

– Felháborítónak tartom, hogy ebben az országban csak a nem dohányzók érdekeit nézik, a dohányosokra pedig úgy tekintenek, mint a leprásokra! – mondta egy felháborodott hölgy, aki nevét nem vállalta. – Eddig is diszkrimináltak bennünket, az azonban már mindennek a teteje, hogy a falu széléről be kell jönni a központba, ha cigarettát akarunk venni!

Szarvason több lehetőségük van az embereknek arra, hogy hozzájussanak a dohánytermékekhez. A Szabadság utcán négy, a Vajda Péter utcán kettő, a Dózsa György, a Vasút és a Kazinczy utcán-egy egy nemzeti dohánybolt van.

A kora délutáni órákban csendes volt az Árpád épületében megnyílt dohánybolt is, vevőt nem találtunk, csak eladót. Annál nagyobb volt viszont a forgalom Tóth Ferenc nemzeti dohányboltjában, amely a Vasút és a Vajda Péter utca sarkán található.

– Ez az üzlethelyiség már 21 éve élelmiszer jellegű vegyeskereskedésként működik, eddig a feleségem üzemeltette. A nemzeti dohánybolt működtetésére viszont én adtam be a kérelmet. Dohánytermékeket eddig is árultunk, így nálunk a változás csak annyi, hogy jelentősen bővítettük a választékot. Természetesen továbbra is árusítunk más termékeket is. Az eddigi mintegy 100-110 féle cigaretta helyett most a dupláját kínáljuk. Emellett mintegy 60 féle egyéb dohánytermék plusz szivarok is vásárolhatók mostantól a boltunkban – avatott be a részletekbe Tóth Ferenc. Hozzátette: egyedül a nagyon drága szivarok és cigaretták hiányoznak a kínálatukból, de figyelik az igényeket, s ha szükség lesz rá, ezekből is beszereznek.

Beszélgetésünk közben a vásárlók egymás után érkeztek, hogy megvegyék napi cigarettaadagjukat. Társalgásra azonban egyikük sem mutatott hajlandóságot, sőt a fotózás elől is elzárkóztak. Egyikük úgy fogalmazott: „Elég baj az, hogy dohányzom, nem hogy még reklámozzam is!”

A nemzeti dohányboltok nyitva tartási ideje nem egységes. Akad, amelyik már hajnali ötkor kinyit, máshová csak hatkor lehet bejutni. A zárás időpontja 20.00 – 22.00 óra között váltakozik. Minden egyes üzlet nyitva lesz vasárnap is, de érdemes odafigyelni, mert van olyan, amelyik már délben bezár.

Vélemény, hozzászólás?

Csabacsűd versenyeztette az áramszolgáltatókat

A Vejsze együttes a Víziszínpadon

Közönséget fogott a Vejsze