in , ,

Székházról és oktatásról is beszélt a Jobbik képviselője

Gajdos Attila

Több szarvasi vonatkozású témát is érintett ma délutáni sajtótájékoztatóján Gajdos Attila, a Jobbik önkormányzati képviselője. Kitért azokra a kérdésekre, melyekről a legutóbbi képviselő-testületi ülésen is szó esett. Ezek között első helyen említette a roma kisebbségi önkormányzat székházának állapotát. Mint mondta, néhány évvel ezelőtt még élénk kulturális és sportélet folyt az épületben és a mellette lévő sportpályán, napjainkban azonban nagyon elhanyagolták.

– Javasoltam a testületnek, hogy a következő ülés előtt egy bejárás keretében nézzük meg, megfelelően sáfárkodnak-e a kisebbségek az önkormányzat vagyonával. Amennyiben nem, úgy tegyük meg a szükséges lépéseket – szögezte le a képviselő.

Gajdos Attila szólt arról is, hogy megítélése szerint több közterület-felügyelőre lenne szükség a városban. Elmondta: a kérdést felvetette a testületi ülésen, de nem kapott biztató választ.

A képviselő nehezményezte, hogy az utóbbi időben Magyarországon a korábbinál sokkal nehezebben tudnak támogatásokhoz jutni a civil szervezetek. Emiatt Szarvason a Ruzicskay György Közalapítvány és a Szarvasi Történelmi Emlékút Közalapítvány is nehéz helyzetbe került, feladataikat a jövőben a múzeum veszi át.

A helyi oktatásról szólva elmondta: véget kellene vetni az évek óta tartó átszervezéseknek, átnevezéseknek.

– Az oktatásban nagyon fontos lenne a stabilitás. Az állandó változások nem válnak a minőség javára – hangsúlyozta Gajdos Attila.

Vélemény, hozzászólás?

Hasra eshetünk a lehullott gyümölcsök miatt

Frank Sinatra szerepében Vastag Tamás

Zenés utazás Frank Sinatrával, a Hanggal