in , ,

Több, mint száz harmonika a színpadon

A Happy Junior Band a Víziszínpadon

A HAPPY-JUNIOR-BAND német zeneiskolásokból alakult harmonika zenekar, amit zenetanárok vezetnek. Létszámuk 230 12-25 év közötti fiatal. Szarvason 140-en játszottak. A több mint száz harmonika mellett egy gitár, egy zongora, néha fuvola, és az ütős-hangszerek: hagyományos dob-szett, (a dobos énekelt is), két konga dob, bongó, chimes, – amit láttam. A zenekaron kívül hat énekes is erősítette a csapatot. A Lipcse környéki zenekar 1996-ban alakult. Műsorukon rock- és popzene, klasszikusok és musical slágerek, valamint népzene is szerepel.

Nevükhöz méltóan nagyon vidám, jókedvű este részese lehetett az a közel ezer ember, aki kedd este leült a színház nézőterére. Mert teltház volt és biztos vagyok abban mindenki remekül érezte magát. Nem csak zene szólt, hanem showt is láthatott a szarvasi közönség zenehallgatás közben. – Két zenész fiú beöltözött orosz táncosnőnek. A ruhájuk táskákkal volt „kitömve” amitől „ringott” a ruha, így táncoltak, majd felkértek két urat a közönség soraiból és őket is megtáncoltatták. Az urak becsületesen végig táncolták a számot. Ez csak egy a vidám előadásból.

Az utánpótlás is megvan, hiszen az első sorban három apró leány egész előadás alatt „dolgozott”. A zenekarral együtt énekeltek, táncoltak, jöttek mentek egész este. A táncban részt vettek, majd műgonddal hajtogatta egyikük a sálakat, kendőket. Cukrot ettek, de a papírt nem dobták el, hanem az egyik kicsi lány összegyűjtötte és kivitte.

Magam sem gondoltam, hogy ennyire jó előadást fogok látni. Szeretem a hangszert, de a körítésre nem számíthattam. Nagyon szépek voltak a hangszerek, amin remekül játszottak a zenészek. De a többi külsőség is harmonikussá, összetartozóvá tette a fiatal zenekart. Az egyforma sárga felső, az egyforma kottatartó- és mappa, a székek, amin ültek. Vidámak, jókedvűek voltak, öröm-zenét játszottak. A közönség állva tapsolta meg az együttest, amit a zenekar ráadással köszönt meg.

A Magyar koncertturné harmadik állomása volt Szarvas, holnap Békéscsabán, majd Orosházán, Hódmezővásárhelyen és Makón is játszik majd a Happy-Junior-Band.

A Cervinus Fesztivál harmadik estje is remekül sikerült, ismét teltház volt. Öröm látni, hogy igény van a színvonalas jó előadásokra.

Citeratáborban a csabacsűdi gyerekek

Sikeres volt a 42. Simon Fiala is