in ,

Sátrat vertek a csabacsűdi templomkertben

Hittantáborban

Idén is sátorozókkal telt meg július közepén a csabacsűdi evangélikus templom udvara. Láng Pál és felesége, Emese immár negyedik alkalommal vállalták fel az evangélikus zenei tábor megszervezését.

– Ezúttal huszonketten jelentkeztek. Többségében helyi gyerekek jöttek, de érkeztek résztvevők Sülysápról, Dánszentmiklósról, Békésszentandrásról és Szarvasról is. Ami a hangszereket illeti, harmónium, gitár, furulya és citera közül választhattak, s természetesen az énekkar is szerephez jutott. A legtöbben a gitárt választották – számolt be a részletekről Láng Pál.

A 6-12 éves korú gyerekek a zenélés mellett különböző kreatív foglalkozásokon, vetélkedőkön, kvízjátékokon is részt vehettek. A kérdések természetesen kapcsolódtak a bibliai témakörökhöz.

– A tábort Láng Emese és Szél Katalin vezették. A költségek fedezéséhez a Magyarországi Evangélikus Egyház zenei bizottságától 40 ezer forint támogatást kaptunk. Emellett az étkeztetéshez hozzájárult a helyi Askopán Pékség és a szarvasi Gallicoop is. A szülőktől szintén sok segítséget kaptunk, az étkeztetést pedig a napközis konyhán oldottuk meg – mondta a csabacsűdi evangélikus lelkész.

Vélemény, hozzászólás?

Szarvasi Hagyományőrző Fúvószenekar on tour

Sörkertben méltatták a betyárkirályt