in ,

Civilek randevúja Csabacsűdön

Civilek találkozója Csabacsűdön

Idén Csabacsűd volt a helyszíne és egyben házigazdája a Körös-szögi civil szervezetek találkozójának, melyet szombaton rendeztek meg. Sorrendben ez már a tizenegyedik ilyen randevú volt.

Az egész napos rendezvény a hagyományoknak megfelelően felvonulással kezdődött. A menet élén a gyomaendrődi Színfolt Mazsorett Csoport táncosai haladtak, őket a kistérség településeinek vezetői, majd a civil szervezetek tagjai követték.

A sporttelepen felállított színpadról Molnár József, Csabacsűd polgármestere, Hévízi Róbert, a Körös-szögi Civil Fórum elnöke, Babák Mihály, Szarvas polgármestere és Gaál Roland, a Békés Megyei Kormányhivatal Szarvasi Járási Hivatalának vezetője köszöntötte a megjelenteket. A nap folyamán a kistérség települései kulturális műsorokkal mutatkoztak be. A sort Békésszentandrás nyitotta, őket a szarvasiak követték. Közben a sportpályán futballmérkőzéseken szurkolhatott a közönség.

A civil szervezetek sátraiba sokan betértek, hogy megtudják, mivel foglalkoznak. Több szervezet szép kiállítási anyagot is hozott magával, például a foltvarró asszonyok és a kertbarátok. A szarvasi kisállattenyésztők baromfiketreceiben tyúkok nézelődtek, a kondorosi állatvédőknél pedig a Csinibaba névre hallgató apró keverék kutya egész nap tűrte a simogatásokat.

A találkozóra Csabacsűd testvértelepüléséről, a felvidéki Csatáról Varga János polgármester vezetésével 30 tagú delegáció érkezett. Köztük voltak a Rozmaring énekcsoport asszonyai is, akik gyönyörű szlovák és magyar népdalokkal szórakoztatták a közönséget.

Délután fél ötkor Dankó Béla, az V. számú választókerület elnöke köszöntötte a találkozó résztvevőit. Ezután a sportversenyek eredményhirdetése, majd a civilek díjainak átadása következett.

A házigazda település nem csak a sportversenyeken bizonyult a legjobbnak, hanem a „Legcivilebb civil” díjat is elhozták. Utóbbit a Szülők a Csabacsűdi Gyermekekért Egyesület tagjai vehették át. A civil találkozó zászlaját pedig Babák Mihály, Szarvas polgármestere vette át Csabacsűd polgármesterétől. Jövőre ugyanis Szarvas lesz a civilek randevújának házigazdája.

Molnár József, Csabacsűd polgármestere kérdésünkre elmondta: a találkozó jól sikerült, a hangulat jó volt, a nap folyamán nagyon nagyon sokan ellátogattak a rendezvény helyszínére. Köszönetét fejezte ki mindenkinek, aki részt vett a találkozó előkészítésében és lebonyolításában.

Vélemény, hozzászólás?

Csángó gyerekek vendégeskednek Békésszentandráson

Űrbázison lépett fel a fúvószenekar