in , ,

Komoly mezőnyök a Sándor Tamás-emlékversenyen – Kőbán Rita is hajóba ült Szarvason

Népes mezőny a vízen

Egy éves szünet után újra kajakosok népesítették be a Holt-Köröst, még pontosabban a 44-es főút hídja és az Aranyszarvas Apartmanház között elnyúló szakaszt. A Szarvasi Kajak-kenu Klub szombaton és vasárnap rendezte meg évente visszatérő népszerűsítő viadalát, a Körös Kupát, amelyet Sándor Tamás-emlékversenyként tartanak számon a sportág helyi alapítójának adózva.

25 egyesületből 755 nevezés érkezett a versenybírósághoz, ami valamivel felülmúlta az előző heti békésszentandrási versenyét. Különösen az alsóbb korosztályokban voltak 35-40 tagú mezőnyök egy-egy számban, ami nem kis fejtörést okozott a szervezőknek, mi több az évfolyamok „összeeresztése” kisebb fennakadást is eredményezett. Ettől függetlenül ragyogó időben, kiváló hangulatú viadalt láthattak az egykori városi strand területén, illetve a Szent István parkban összezsúfolódó nézők. Nem csoda, hogy Dobruczky Zsolt, a rendező klub elnöke is elégedetten nyugtázta a látottakat.

– Az utóbbi évek legnagyobb versenyét rendeztük. Pontosan mi magunk sem tudjuk mi az oka annak, hogy az egyik évben ennyi részvevő jön össze, máskor meg esetenként lényegesen kevesebb. A versenynek számos időpontja volt már, de talán ez a júliusi dátum a legjobb. Bizonyára alapvető dolog, hogy Szarvason és Békésszentandráson kiválóak a feltételek, azonban kell hozzá az is, hogy két héten belül valamilyen komoly országos megmérettetés legyen – mondta a vezető, aki beszámolt arról is, hogy az indulók között egy magyar edzőnek köszönhetően több iraki válogatott kajakos is feltűnt, színesítve ezzel a nemzetek palettáját a Magyarkanizsáról érkező vajdasági csoporttal egyetemben.

A legnagyobb név azonban a rajthoz állók közül kétségtelen a 48 esztendősen is fitt Kőbán Ritáé volt, aki május óta az MTK fiataljait edzi. A kétszeres olimpiai bajnoknő tanítványaival érkezett Szarvasra, s ha már itt járt, hajóba is ült, ráadásul Somogyi Szilviával simán megnyerte a női párosok 200 méteres számát.

Rég volt példa rá, de a kétnapos viadal összetett pontversenyében a házigazdák végeztek az élen, a legjobb hazai sportolónak pedig az újdonsült ifjúság Európa-bajnoki ezüstérmes, Homonnai Luca bizonyult.

Győztesek, valamint helyi dobogósok. Felnőtt férfiak. K–1 10 000 m: 1. Nagy Gábor (Tata). K–1 200 m: 1. Fazekas Nándor (Győr), … 3. Kuli István (Szarvas). C–1 200 m: 1. Kamenár Ferenc (Tokaj). K–2 200 m: 1. Pálfi Krisztián, Katkics Zoltán (Magyarkanizsa). K–4 200 m: 1. Kohut Pál, Zalán Csaba, Bogár Gábor, Varga Zsolt (Szarvas), … 3. Sztankovics Tamás, Csipai Tamás, Kós Tibor, Rohony Balázs (Szarvas). K–1 1000 m: 1. Nagy Gábor. K–2 1000 m: 1. Urbán István, Borbély Richárd (G4S Honvéd). K–4 1000 m: 1. Urbán István, Rausch Levente, Kassai Álmos, Boros Zoltán (G4S Honvéd). K–1 500 m: 1. Pálfi Krisztián (Magyarkanizsa). K–2 500 m: 1. Boros Zoltán, Urbán István (G4S Honvéd), … 3. Barcsik Gábor, Kovács László (Békésszentandrás, Gyomaendrőd). K–4 500 m: 1. Pálfi Krisztián, Katkics Zoltán, Balázs Róbert, Lőrincz Zoltán (Magyarkanizsa).

Ifjúsági férfi. K–1 4000 m: 1. Galamb Dezső (Multi SE), 2. Sztankovics Tamás (Szarvas). K–1 1000 m: 1. Galamb Dezső, 2. Sztankovics Tamás. C–1 1000 m: 1. Krucsai Ádám (TKKSE). K–2 1000 m: 1. Tari Péter, Grőger Mátyás (G4S Honvéd). K–1 500 m: 1. Galamb Dezső, 2. Sztankovics Tamás. K–2 500 m: 1. Galamb Dezső, Baráth Bence (Multi SE), … 3. Sztankovics Tamás, Csipai Tamás (Szarvas).

Serdülő fiú. K–1 4000 m, V. évfolyam: 1. Mozgi Milán (Tokaj). K–1 4000 m, VI.: 1. Rausch Levente (G4S Honvéd). K–2 4000 m, V-VI.: 1. Kiss Zoltán, Farkas Áron (Békés). C–1 4000 m, V-VI.: 1. Posta István (Kis-Tisza Vízi SE). K–1 1000 m, VI.: 1. Kuli István (Szarvas). K–1 1000 m, V.: 1. Mozgi Milán. C–1 1000 m, V-VI.: 1. Posta István. K–2 1000 m, VI.: 1. Mozgi Milán, Kuli István (Tokaj, Szarvas). K–2 1000 m, V.: 1. Deák Dénes, Czinege József (Szolnok). K–1 500 m, VI.: 1. Kuli István. K–1 500 m, V.: 1. Mozgi Milán. K–2 500 m, VI.: 1. Farkas Áron, Vaszkó Viktor (Békés). C–1 500 m, V-VI.: 1. Posta István. K–2 500 m, V.: 1. Rausch Levente, Csicsák Balázs (G4S Honvéd).

Kölyök fiú. K–2 4000 m, III.: 1. Guti Márton, Kis Zoltán (Békés). K–2 4000 m, IV.: 1. Flidlóczky Vilmos, Mocsári Viktor (Göd). K–1 4000 m, III.: 1. Kós Benedek (Szarvas), 2. Grivalszki Tamás (Szarvas). K–1 4000 m, IV.: 1. Lukács István (Göd), … 3. Konstantinovics Máté (Szarvas). MK–1 4000 m, III.: 1. Gecsei Gergő (Gyomaendrőd). K–1 1000 m, IV.: 1. Juhász Huba (SZTIHE), 2. Konstantinovics Máté, 3. Szilágyi Soma (Szarvas). K–2 1000 m, IV.: 1. Gecsei Gergő, Szántó Milán (Gyomaendrőd), … 3. Somogyi Róbert, Kós Benedek (Szarvas).

Gyermek fiú. MK–2 2000 m, I.: 1. Tóth Bálint, Révész Péter (EDF DÉMÁSZ Szeged). MK–2 2000 m, II.: 1. Perdi Zsombor, Csíbor Péter (Békés). MK–1 2000 m, II.: 1. Pekár Tibor (Szarvas), 2. Czerjak Attila (Szarvas), 3. Szlovák Balázs (Szarvas). MK–1 2000 m, 0.: 1. Molnár Előd (Szarvas). MK–1 2000 m, I.: 1. Bátory Dániel (Göd).

Szabadidős futam. MK–1 500 m, I. (1. futam): 1. Tóth Bálint (EDF DÉMÁSZ Szeged), 2. Vincze Levente (Gyomaendrőd). MK–1 500 m, I. (2. futam): 1. Fodor Bence (Gyomaendrőd). MK–1 500 m, 0. (1. futam): 1. Keller Gergő (Szarvas), 2. Pekár Barna (Szarvas). MK–1 500 m, 0. (2. futam): 1. Bánfi Adrián (Szarvas), 2. Bakula Boldizsár (Szarvas), 3. Czerjak Ádám (Szarvas). MK–1 500 m, II. (1. futam): 1. Dilman Ábel (EDF DÉMÁSZ Szeged). MK–1 500 m, II. (2. futam): 1. Czinák Ádám (G4S Honvéd), 2. Csík Attila (Gyomaendrőd).

Masters férfi. K–1 500 m: 1. Kós Tibor (Szarvas), 2. Barcsik Gábor (Békésszentandrás), 3. Somogyi Róbert (Szarvas).

Felnőtt női. K–1 200 m: 1. Somogyi Szilvia (MTK), 2. Homonnai Luca (Szarvas). K–2 200 m: 1. Kőbán Rita, Somogyi Szilvia (MTK), … 3. Fazekas Györgyi, Szabó Alexa (Békésszentandrás).

Ifjúsági női. K–1 4000 m: 1. Fazekas Györgyi (Békésszentandrás). K–1 1000 m: 1. Homonnai Luca (Szarvas), 3. Fazekas Györgyi. K–2 1000 m: 1. Lövei Kitti, Lövei Fanni (Gyomaendrőd). K–1 500 m: 1. Homonnai Luca. K–2 500 m: 1. Lövei Kitti, Lövei Fanni, 2. Fazekas Györgyi, Szabó Alexa (Békésszentandrás), 3. Petrovic Maja, Kiss Bettina (Békésszentandrás, Csongrád).

Serdülő leány. K–2 4000 m, V-VI.: 1. Szabó Alexa, Petrovic Maja (Békésszentandrás), … 3. Csontos Andrea, Szekeres Tünde (Békésszentandrás). K–1 4000 m, V.: 1. Szöllősi Dóra G4S Honvéd). K–1 4000 m, VI.: 1. Dombvári Rebeka (Szarvas). K–1 1000 m, VI.: 1. Homonnai Luca (Szarvas). K–1 1000 m, V.: 1. Szöllősi Dóra (G4S Honvéd), 2. Szekeres Tünde (Békésszentandrás). K–2 1000 m, VI.: 1. Szabó Alexa, Petrovic Maja. K–2 1000 m, V.: 1. Szekeres Tünde, Kanti Anna (Békésszentandrás). K–1 500 m, VI.: 1. Homonnai Luca, 2. Dombvári Rebeka, 3. Petrovic Maja. K–1 500 m, V.: 1. Szöllősi Dóra. K–2 500 m, VI.: 1. Szabó Alexa, Petrovic Maja. K–2 500 m, V.: 1. Szöllősi Dóra, Selmeci Réka (G4S Honvéd), … 3. Kanti Anna, Szekeres Tünde.

Kölyök leány. K–2 4000 m, III-IV.: 1. Stefanidesz Kenza, Gyuricza Petra (Szolnok), 2. Nagy Katalin, Urbancsok Anett (Szarvas). K–1 4000 m, III.: 1. Csató Anikó (Tiszafüred), 2. Szín Réka (Szarvas). K–1 4000 m, IV.: 1. Szrnka Tímea (Szarvas), 2. Rohony Noémi (Szarvas). MK–1 4000 m, III.: 1. Tisóczki Melinda (EDF DÉMÁSZ Szeged). K–1 1000 m, IV.: 1. Szrnka Tímea. K–2 1000 m, IV.: 1. Rohony Noémi, Szrnka Tímea (Szarvas).

Gyermek leány. MK–2 2000 m, I.: Fülöp Fatime, Csengeri Evelin (Tiszafüred). MK–2 2000 m, II.: 1. Nagy Ágnes, Menyhárt Rita (SZTIHE). MK–1 2000 m, II.: 1. Molnár Anna (EDF DÉMÁSZ Szeged), 2. Lehoczki Renáta (Szarvas). MK–1 2000 m, 0.: 1. Rimár Szonja (MAFC). MK–1 2000 m, I.: 1. Pető Adél (Tiszafüred).

Szabadidős futam. MK–1 500 m, I.: 1. Nyerges Emese (EDF DÉMÁSZ Szeged). MK–1 500 m, 0.: 1. Bíró Eszter (TKKSE).

Pontverseny, támogatók

Az összetett pontverseny élcsoportja: 1. Szarvas 443 pont, 2. G4S Honvéd 369, 3. Békés 236, 4. Szolnok 208, 5. EDF DÉMÁSZ Szeged 200, 6. TKKSE 195, 7. Gyomaendrőd 191,5, 10. Békésszentandrás 126.

A verseny támogatói: Szarvas Város Önkormányzata, Geomark Kft., Barex Kft., Szirén.

A képek hűen tükrözi, hogy a vízen milyen pezsgő élet folyt a vízen.

Éjjel-nappal polgárőr szemmel nézi a világot

6 arany, 3 ezüst – Nagy Noémi vidékbajnok lett