in ,

Csatára látogattak a csabacsűdiek

Molnár József, Csabacsűd polgármestere

Népes csabacsűdi csapat járt az elmúlt hét végén a felvidéki Csatán. Látogatásuk célja az volt, hogy részt vegyenek testvértelepülésük falunapi rendezvényén. Az utazásról Molnár József polgármester számolt be lapunknak.

– Összesen 34-en indultunk útnak. Amikor július 20-án a csataiak itt voltak a kistérségi civil találkozón, látták a Csbacsűdi Hagyományőrző Népdalkör és a szülők közösségének műsorát, s kifejezetten kérték, hogy az ő falunapjukon is lépjenek majd fel. Nos, így jött össze a népes csapat, melyhez természetesen önkormányzati képviselők is csatlakoztak – kezdte beszámolóját a polgármester.

Molnár József elmondta: nagyon szívélyes fogadtatásban, vendéglátásban volt részük. A falunapi program kezdete előtt házigazdáik egy múzeumi látogatásra invitálták őket a Csatával szomszédos Oroszkára. Az ottani katonai múzeumba látogattak el, ahol második világháborús fegyvereket, ereklyéket néztek meg. A csatai tájház megtekintése is szerepelt a programban.

– A falunapon Csata másik magyarországi testvértelepülése, Tokod is képviseltette magát, akik szintén műsorral készültek. A délután folyamán gulyásfőző verseny is volt, este pedig a három település (Csata, Tokod és Csabacsűd) népdalkörei közös műsorral búcsúztak egymástól és a közönségtől – mondta Molnár József. Hozzátette: bíznak abban, hogy ősszel, a csabacsűdi kukoricanapon a két település lakóinak ismét alkalmuk nyílik a találkozásra.

Vélemény, hozzászólás?

Varázslatos konyhakert a Zrínyi utcában

Eljátszották, hogyan kel ki a tojásból a kiscsibe