in , ,

Szarvasi szabad strand: idén még nem lesz előrelépés

A városi strand Szarvason

Szarvason a helyiek és az ideérkező turisták is gyakran felteszik a kérdést: miért nincs a Körös-holtág partján legalább egy minimális komforttal (WC, öltözők) felszerelt szabad strand?

A kérdéssel kapcsolatban Babák Mihály polgármester a következőket mondta el:

– Szeretnénk ezt a problémát mielőbb megoldani. Éppen e célból vásároltunk további vízparti telket néhány évvel ezelőtt. Fejlesztéseket hajtottunk végre a Kacsa-tó környékén és egybenyitottuk a holtág melletti stranddal. Célunk, hogy a korábbi városi strand területén egy korszerű fövenyes strandot alakítsunk ki. A tervek készen vannak, eddig háromszor nyújtottunk be pályázatot, de sajnos nem jártunk sikerrel. Nem tettünk le az elképzelésről, újra megpróbálkozunk a pályázattal.

A városvezető – reagálva a Jobbik egy korábbi sajtótájékoztatóján elhangzottakra –, hangsúlyozta: aki manapság kizárólag önerőből valósít meg közberuházást, az „öngyilkosságot” követ el. Pályázati támogatás nélkül nem szabad ilyen beruházást elkezdeni.

A polgármester a tervezett fejlesztésről elmondta: az mintegy 70 millió forintba (plusz áfa) kerülne.

– A lakosság türelmét kérjük ebben a kérdésben. Idén már biztosan nem tudunk hozzákezdeni a beruházáshoz, de bízunk abban, hogy a következő körben sikerül pályázati támogatást nyernünk erre a célra. A szarvasi szabad strandon egyébként most is lehet fürdeni, de aki komfortosabb körülmények között, fokozatosan mélyülő, homokos strandon szeretne pihenni, annak azt javaslom, keresse fel a szomszédos Békésszentandrás fövenyes strandját – mondta Babák Mihály.

Vélemény, hozzászólás?

Középhalmi tanyanap: ettek, ittak, mulattak

A szívnek húrja van…