in , ,

Újra lendületben a kézilabdás lányok

Barna Károly a Szarvasi NKK új edzője

Két hónapnyi szünet után a nyár legmelegebb napján, július 29-én hétfőn a Szarvasi Női Kézilabda Klub összes korosztálya (kivéve az óvodás és kisiskolás korosztály) elkezdte felkészülését a 2013/14-es idényre.

A csapatnál nem csak játékos mozgások voltak, hanem a szakmai, edzői stábnál is történtek változások. A felnőtt csapat vezetőedzői posztjára Barna Károly érkezett, illetve Sebők György, aki kapusedzőként szintén a felnőtt csapatnál segíti majd a szakmai munkát.

Barna Károly szarvasi kötődésű rutinos szakember 2006-ban a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar Továbbképző Intézet, Edzői szaktanfolyamán – Kézilabda edzőként végzett. Korábban játékosként az OMTK NB II., Orosházi Honvéd Dózsa NB II. , illetve a Szarvasi Főiskolai Spartacus csapatát erősítette. Edzőként jelenleg az OFKSE – Serdülő csapatánál is vezetőedző. Korábban számos csapatnál Eötvös József Katolikus Ált. Isk., Sportiskola – Sportosztály, OFKSE – Utánpótlásedző, Ifjúsági csapat vezetőedzője, Orosházi Stílus SZK Kézilabda Szakosztály – Szakosztályvezető és másodedző, Erste Békési Férfi Kézilabda Club – felnőtt csapat, vezetőedzőjeként ért el sikereket.

Sebők György 14 évesen ismerkedett meg a kézilabdával és lett a Debreceni Dózsa igazolt játékosa. Pár mérkőzés erejéig NB I–ben is védett. Néhány évig a Debreceni Spartacus játékosa, akikkel megyei bajnokságot nyertek. Ezután öt évig a Hajdúszoboszlói Gázláng csapathoz került mellyel két évig NB II-ben, három évet NB I/B játszott. 1985–2010-ig játékvezető – ebből 15 évet NB I-ben. A játékvezetést 2012-ben hagyta abba, de a kézilabdától nem szakadt el jelenleg is az országos versenybírói és ellenőri keretnek a tagja. 10 éve a Szarvasi Öregfiúk hálóőre. Játékos tapasztalatait 2013 februárja óta a Szarvasi Női csapat kapusainak igyekszik átadni.

Az utánpótlás (ifjúsági és junior) csapatoknál jó hír, hogy maradt a fúzió a kondorosi csapat játékosaival, illetve a helyi és a kondorosi Petőfi István Általános Iskolával is sikerült megállapodást kötni az egyesületnek. Egyre többen jelentkeznek az egyesületnél, hogy szeretnék látogatni az edzéseket, szeretnének kézilabdázni. Utánpótlás csapatok edzői: Hajdú Andrea, Almási László és Kaliczka László.

Hajdú Andrea 1999-ben kezdted el kézilabdázni, 2001-től igazolt játékos Szarvasi NKK ifi csapatában, majd 2003-tól állandó tagja a felnőtt keretnek. Hűen klubjához, jelenleg is az NB II-es Szarvasi NKK oszlopos tagja. 2011 óta a juniorok és serdülő lányok edzője.

Almási László a mezőberényi általános iskolában kezdte a kézilabdával való ismerkedést, majd tanulmányait Békéscsabán folytatta, ahol az Előre ifi csapatába igazolt. 1987-ben a szarvasi NB I/B-s csapat átlövője, majd Orosháza, Tiszaföldvár és Gyomaendrőd színeiben is játszott NB II-ben, Aktív kézilabdás pályafutását Szarvason fejezte be. Ezután az NB II-es HC Szarvas edzője évekig. 1999-től játékvezetőként is tevékenykedik. A Szarvasi NKK női csapata mellett 2010 óta edzősködik.

Kaliczka László – 2007-ben kezdett el tanítani a kondorosi Petőfi István Általános Iskolában, miután Szegeden tanult a Tanárképző Főiskolán földrajz-testnevelés szakon. Versenyszerűen atletizált és mellette labdarúgással is foglalkozott, majd Kondoroson a felnőtt női kézilabda csapat edzőjének kérték fel. 2009-ben Kondoroson elindult a mostani junior csapat magját alkotó ifjúsági csapat, és azóta dolgozik a lányokkal. A legjobb eredménye a csapattal megyei bajnoki 3. helyezés. 2012/13-as szezon óta a Szarvasi NKK NB II es csapatának utánpótlás edzőjeként segíti a munkát.

Szeptembertől az egyesületnél a legkisebbek (óvodások, kisiskolások) számára is elindul a kézilabda oktatás, edzés. A gyerekek játékos formában szivacs kézilabdával ismerkednek meg a kézilabda szabályaival. A kicsiknél a felnőtt csapat egyik rutinos játékosa, Farkas Edit vállalta az edzői feladatot.

Farkas Edit 2009 óta igazolt játékosa a Szarvasi NKK NB II csapatának. Korábban több egyesületnél – Dunakeszin NB II felnőtt, Göd NB I/B felnőtt, Vasas ifi csapatát erősítette játékosként. Edzőként korábbi egyesületénél már foglalkozott az utánpótlás korú játékosok nevelésével.

A játékoskeretben is volt mozgás a nyár folyamán. Fulajtár Mónika visszavonult. Mostantól a lelátóról szurkolva támogatja volt csapatát. Molnár Kinga és Horváth Dorina debreceni és szegedi felsőfokú tanulmányaik miatt a továbbiakban nem tudják vállalni a játékot a csapatnál. Elmegy Szabó Tünde is és függőben van Janis Zita helyzete. A biztos eligazolókkal együtt kb. 200 gól is távozik, de a jó hír, hogy jön Radnóti Mariann (az NB II Gyulai SE csapat volt játékosa), aki megegyezett az egyesülettel és a jövőben a Szarvasi NKK-t erősíti majd. Mariann 16 éve kézilabdázik, nagyon korán apukája terelte erre az útra. 15 éves koráig Békéscsabán játszott az Előre csapatában majd Gyulán 4 évig. Egy évig a fővárosi Vasas együttesét erősítette, majd sérülése miatt másfél év kihagyás után ismét Gyulai SE nél játszott.

Nyártól a junior csapatban is történtek változások, Szuhaj Kitti Kondoroson folytatja a felnőtt csapatban, míg KNKK- tól a junior korú Balog Kinga érkezik a csapathoz.

Az alapozás július 29 én kezdődött. Az első héten 3 edzéssel készülnek, aminek a fő célja elsősorban a ráhangolódás valamint ismerkedés az edző és játékosok között.

2-3. hét a tiszta felkészülés időszak, ahol tartós futások, állóképességi és gyorsasági állóképességi feladatok lesznek előtérben. Ezeken heti 5 alkalommal edzenek.

4-5. hét a vegyes felkészülés időszak. Itt újra csak heti 3 edzést hajtanak végre, az erőállapot növelésére, labdabiztonság növelésére, a játékosok gyorsítására fókuszálva.

6-7. hét formába hozó időszak. Ekkor a megszerzett képességek szinten tartása, növelése lesz a cél.

8. hét a bajnokság előtti utolsó hét, amin már az első bajnoki mérkőzést figyelembe véve készülnek. Ezen a héten is 3 edzésen dolgoznak. A bajnoki szezon folyamán is heti 3 edzéssel terveznek. Az első edzőmérkőzés a felkészülés 3-4. hetében várható, tudtuk meg Barna Károly edzőtől.

Vélemény, hozzászólás?

Haláli vidék. Tóth-Máthé Miklós: A rögöcsei csoda

„Ha nincs gyökerünk, elvisz a szél”