in ,

Búcsú Szent Klára tiszteletére

Zatykó László ferences atya

Hagyományosan az augusztus 12-höz, Szent Klára napjához legközelebb eső szombaton tartják a szarvasi katolikus templom névadójának a tiszteletére rendezett búcsút. Seidl Ambrus plébános Zatykó László ferences atyát hívta meg e jeles napra, ami műsoron kívül alkalmat adott egy bibliai történet újrafeldolgozására, ugyanis az atya, ahogy azt köszöntőjében elárulta, otthon felejtette a szemüvegét, ami miatt rövid időre veszélybe került a papírforma, de szerencsére valaki kölcsönzött neki egy kompatibilis okulárét. Zatykó atya ahhoz hasonlította az esetet, mikor az elhomályosodott látású Szent Ferenc Szent Klára közelében ismét látóvá vált.

Ezután már semmi sem állt útjába annak, hogy az atya megtartsa a szentmisét és a szentbeszédet, aminek értelmezésében és összefoglalásában Seidl Ambrus, a Szent Klára római katolikus templom plébánosa lesz a segítségünkre:

-Az atya (Zatykó László) a beszédben Szent Klára írásaiból, valamint halálos ágyán mondott utolsó mondataiból – melyeket társnői lejegyeztek – indult ki, és eljutott egy barátjának -aki elméleti fizikus volt- könyvéhez, melyben ez a barátja saját, misztikus istenélményeit írta le. Miként Szent Klára, e barátja is – sok betegsége közepette is – hálát adott az Atyaistennek azért, hogy megteremtette, és egész életében azon törekedett, hogy olyanná alakítsa magát, mint amilyennek a Teremtő elképzelte. Ehhez nyújtott segítséget a Miatyánk egy mondatának átelmélkedése és tiszta szívvel való kimondása: “legyen meg a Te akaratod”- szólt Ambrus atya magyarázata.

A szentmisét a pápai és magyar Himnusz zárta, majd a templom körül a szarvasi hívek megvendégelték a távolabbról érkezett vendégeket, zarándokokat.

Vélemény, hozzászólás?

Beérett a gyümölcs – Krasznai-Kis Eszter világbajnoki ezüstérmes

Bevitaminozva