in ,

Gazdagabbak lettek mindannyian

Mohácsi Zoltán Kishegyesről, Szívós László Simonyifalváról, Sinka Imre és Vincze Minya István Körösfőről

December 5-én, a szégyenletes népszavazásunk felett érzett fájdalmában, mindkét református templomukban fekete szalagot kötött a magyar zászlóra Vincze Minya István, Kalotaszegi esperes. Kevés szívszorítóbbat mondhat egy határon túli magyar annál, amivel a magyarság összetartozásának második legsötétebb napjára emlékezteti az anyaországbelieket. De Vincze Minya Istvánnak nem a feddés volt a célja, bár azt is lehajtott fejjel kellett volna tűrnünk, hanem inkább a feloldozás. Szeretett volna a tettéért bocsánatot kérni, mert mint mondta, tisztában van vele, hogy többen szavaztak az összetartozásra, mint ellene.

A bocsánatkérés a Vitamin-nap zárásaként tartott sajtókonferencián hangzott el, amin a küldöttségek képviselői, Mohácsi Zoltán Kishegyesről, Szívós László Simonyifalváról, Vincze Minya István Körösfőről egyöntetűen kijelentették, hogy jó volt magyarnak lenni ez alatt a pár nap alatt. Egy árvaházi hasonlattal szintén a december 5-i népszavazás feledésére kért mindenkit Szívós László is. Ahogy mondta, olyanok ők, határon túli magyarok, mint egy gyerek, aki árvaházban nőtt fel, majd 20 évesen tudja meg, hogy él az apja és az anyja. Most ők rátaláltak a szülőkre.

Sinka Imre, Békésszentandrás polgármestere örömét fejezte ki, hogy ilyen jól sikerült három napot tudhatnak maguk mögött, amin szakmai és emberi oldalukról is sikerült bemutatkozniuk egymásnak, amivel gazdagabbak lettek mindannyian.

A sajtótájékoztatót megelőzően a Nemzeti Összetartozás Emlékparkban koszorúkat helyeztek el a küldöttségek tagjai.

Vélemény, hozzászólás?

Lovak a színpadon

Szezoneleji lendület