in , ,

Újra fedélzeten a HC Szarvas!

Lendületben férfi kéziseink

Korábbi híreinkben már beszámoltunk a szarvasi kézilabdás lányok nyári felkészüléséről, viszont a csarnok környékén járva egy másik kézilabdacsapat újraszerveződéséről is hallani. Megpróbáltuk kideríteni tehát igazak-e a hírek, mi szerint ismét lesz férfi felnőtt csapata is a városnak? A HC Szarvas kézilabdázóiról az egyesület vezetőjével, Tusjak Jánossal beszélgettünk.

– Az elmúlt három évben alig lehetet hallani az egyesületről, sokan tévesen azt hitték nem is működik. Honnan a „feltámadás”?

– Három évvel ezelőtt az enbé-kettes búcsút követően a felnőtt csapatunk gyakorlatilag megszűnt, de utánpótlás fronton soha nem adtuk fel, a serdülő korosztállyal a megyei amatőr bajnokságba mindig versenyeztünk és az elmúlt szezonban már sikerült egy bronzérmet is szereznünk. Ami újdonság volt, hogy már ifjúsági csapatot is sikerült versenyeztetnünk, sőt a fiúk második helyen végeztek.

– Hogyan lett ebből most nagy hirtelenjében felnőtt csapat?

– Mivel a tavalyi megyei bajnokságban elég kevés utánpótlás csapat szerepelt, viszonylag kevés mérkőzést tudtunk játszani. Onnan jött az ötlet, hogy nevezzük be fiataljainkat a felnőtt mezőnybe, ahol több a játéklehetőség, hiszen ott néhány település második csapatot is szerepeltetett, amelyben többnyire szintén a fiataljait játszatta. A másik előzmény, hogy a tavasz folyamán egyik hétről a másikra csatlakozott hozzánk egy-két helyi főiskolás, akik korábban kézilabdáztak, és mivel tetszett nekik a foglalkozásainkon elvégzett munka, hétről-hétre újabb sportolókkal bővült a keretünk. Így már nem volt kérdéses, hogy három év után nevezzünk-e újra felnőtt csapatot.

– Egykori szarvasi kézilabdázókra alapoznak, vagy teljesen „csikócsapattal” vágnak neki a szezonnak?

– Természetesen próbáltuk egykori játékosaink figyelmét is felhívni, mire készülünk. Nagyon remélem lesznek visszatérőink, de róluk ténylegesen csak a bajnokság kezdete előtt mondhatok majd bármit, mivel a környéken azért akad még olyan felsőbb osztályú egyesület, amely úgymond komolyabb lehetőségeket kínál, mint a megyei bajnokság. Az viszont örömteli, hogy voltak, akik hallottak rólunk és megkerestek, hogy igazak-e a hírek, az elfoglaltságuk, munkájuk függvényében szívesen csatlakoznának. Akinek viszont csak most keltettük fel újra az érdeklődését, azt szívesen várjuk a keddi és csütörtöki estéken edzéseinkre a sportcsarnokba.

– Mikor kezdték el a felkészülést?

– Ráhangolódásnak a fiúk n kaptak egy három hetes fakultatív programot, a közös termi edzéseket augusztus második hetében kezdtük, heti két foglalkozással. A köztes napokon szabadtéri futó és egy-egy betonpályás edzés is lesz a további programban, mert két csapat bizony még kint játszik, és jobb, ha nem csak a mérkőzésen szembesülnek a srácok először ezzel a talajjal. Tekintettel a keretünk összetételére, az első két bajnoki fordulót sikerült elhalasztanunk, mivel fiataljaink nagy része nyáron dolgozik, és csak szeptembertől tud hozzánk csatlakozni.

– Milyen célokkal vágnak neki a küzdelmeknek?

– Az elsődleges cél most egy csapat kialakítása, megformálása. Itt nem lesznek pofi játékosok, sőt vannak olyan játékosaim, akik alig egy éve kezdték csak el az ismerkedést a sportággal, de itt vannak, akarnak valamit elérni, és ez már maga dicséretes. A főiskolásaink is gyakorlatilag korábban csak NB-s utánpótlás bajnokságokba játszottak, szóval alig van felnőtt tapasztalatuk. Nekünk minden esetlegesen megszerzett pont, egy igazi bravúr lesz, hiszen azért sem lebecsülendő a megyei bajnokság, mivel több csapat bizony rutinos játékosokkal rendelkezik.

– Mi a helyzet az utánpótlással, ahol szintén hallani érdekes dolgokról?

– A felnőtt csapat keretéhez tartozó ifjúsági játékosainkra a saját korosztályukban külön megmérettetés is vár, hiszen az ifi bajnokságba is nevezünk. A fiatalabbnál viszont ismét elért a végzet, mivel alig maradt valaki Szarvason, a végzős általános iskolások közül. Így most nem egy-két évre tervezünk, inkább más korosztályt célzunk meg toborzónkkal. Szeptembertől mi is beindítjuk a kisiskolás, első-második osztályos gyermekek, illetve nagycsoportos ovisok foglalkoztatását a szivacskézilabda bevezetésével. Később pedig versenyeztetésre is lesz lehetőség, hiszen jól szervezett bajnokságok vannak már a régióban.

Kölyökkézi toborzó!

A Handball Club Szarvas kézilabdacsapata utánpótlás nevelés céljából toborzót hirdet nagycsoportos óvodás és 1-2 osztályos kisiskolás fiúk részére. Várjuk mindazon fiatalok jelentkezését, akik szeretnének megismerkedni a kézilabdázás előkészítő játékával a szivacskézilabdával.

Az időjárástól független, teremben történő játékos foglalkozások – kidobó és célba dobó játékok, sorversenyek – jó alkalmat nyújtanak a sportág alapjainak megismeréséhez.

A szivacskézilabda pattogó és jól kézben tartható játékszer, anyagát tekintve szivacs, így puhasága révén nem fáj, ha a gyerekek megdobják egymást!

Jelentkezni lehet, illetve további információ a 20/381-6049-es mobilszámon.

Vélemény, hozzászólás?

Gyí, kivitelezők!

Gömöri Éva a Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést vehette át