Nóra
Azt, hogy miképpen éljük meg ünnepeinket nagyban meghatározza a hozzáállásunk is. És ez vonatkozik minden ünnepünkre: családira és államira egyaránt. Azonban a születésnapok kiemelkednek a sorból: jobban várjuk őket – gyerekként. Aztán meg…! Később pedig a gyerekeink szülinapjait várjuk: készülnek a fotók a sokasodó gyertyákkal, a kihullott fogas vicces vigyorokkal és a komolyabb, felnőttesebb arcokkal. S csak nézünk, hogy hová tűnt az a sok?/kevés? év??? Egyszerűen nem tudok számot adni napokról és hónapokról, hogy hova tűntek olyan gyorsan? Csak azt látjuk, hogy egy számmal már megint kicsi a cipő, rövidebb a nadrág és kurta a póló.
És ha a családi szülinapokon túl tekintünk, akkor itt az ország születésnapja is, ami egy kissé paradox megnevezés. Mert nem egy nap alatt született meg az országunk, sokkal inkább folyamat volt ez, ami talán még most sem zárult le. Folyamatosan alakul hazánk, napról – napra változik. Ezekkel a dátumokkal pedig próbálunk állandóságot teremteni, s egy így van rendjén.
És ha már születésnap, akkor ajándékok. Adni jobb, mint kapni, ezt felnőttként tapasztaljuk meg igazán, de ne legyünk álszerények: kapni is nagyon szuper érzés. Volt már olyan, hogy jó képet kellett vágnotok egy ajándékhoz, mert nem akartátok megsérteni az ajándékozót, holott nagyon mellényúlt az ajándékával? Nos, én elég nehezen tudom leplezni az érzéseimet, a férjem szerint mindig az arcomra van írva, hogy mit gondolok. Pedig Isten látja lelkem, nem akarok szándékosan megbántani senkit, ez az én privát heppem, de ettől függetlenül az arcom rendszerint elárul. És az a helyzet, hogy most nem is kellett jó képet vágnom az ajándékhoz, amit államalapító Szent István királyunk ünnepén kaptunk. Konkrétan leesett az állam a döbbenettől…
Nem szeretnék újabb körre benevezni a támadók és védők játszmájába, körön kívül maradnék, ha lehet. De őszintén szólva úgy éreztem, mint amikor beleharapsz egy szép és érett barackba és a belseje teljesen férges és rohadt. Pofára esés – röviden és tömören. Hát kábé ennyi a véleményem az István, a király újmódi feldolgozásáról. Kár volt így belenyúlni, kár volt agyon aktuálpolitizálni, kár volt az egészhez bárkinek is a nevét adni (szegény Szörényi…elég kínos lehetett neki…). Az az igazság, hogy ez a feldolgozósdi csak nagyon ritkán jön be, ezt már tudhatnánk a klasszikus magyar filmek igen kínos és vérciki remake-jeiből, lásd: Meseautó, Hippolyt, Egy szoknya, egy nadrág, stb. Az István, a király akkora monolit, mint mondjuk a Himalája a faluvégi szemétdombhoz képest: nem könnyű megugrani….most sem sikerült, hiába volt az Alföldi-hype.
Ha már mindenképpen valami igazán augusztus huszadikaira vágyunk, ami a miénk és tényleg igaz (volt), akkor inkább nézzük meg az Egészséges erotikát.
Egy fotel és egy pohár kefir kell csak hozzá! ☺
Nóra
