in , , , ,

Pirosló almák, zöldellő búzafű

Mrena Mihály és búzafüve

A Békésszentandrási Kertbarát Kör idén is közös terméskiállításra hívta meg a gyomaendrődi, kondorosi és szarvasi kertbarátokat. A kiskertek legszebb gyümölcseiből, zöldségeiből rendezett kiállítást hétfőn este nyitották meg a Körös Művelődési Házban.

A népes közönséget először Szűcs Elekné (ahogyan a legtöbben ismerik: Manci néni), a szentandrási kertbarát kör elnöke köszöntötte, majd rögtön át is adta a szót Sinka Imre polgármesternek. A település vezetője mindenekelőtt gratulált a gazdag kiállítási anyaghoz. Mint mondta, aki szereti a kertet, az megtalálja a módját, hogy az ideihez hasonló aszályos esztendőkben is szép termést szüreteljen. Szólt arról is, hogy ebben az évben már az önkormányzat is beállt a kertbarátok sorába, ugyanis a közmunkaprogram keretében komoly méretű zöldség- és gyümölcstermesztésbe kezdtek.

Szűcs Elekné okleveleket adott át a kertbarát körök tagjainak. Mint kiderült, a legtöbb kiállító ezúttal Gyomaendrődről érkezett, Ádám József vezetésével, aki az ottani kertbarát kör vezetője. A kondorosiaknak járó okleveleket Laurinyecz György, a Kondorosi Kertbarát Kör elnöke, a szarvasiak okleveleit pedig Hajdú Pál, a Tessedik Sámuel Kertbarát Kör titkára vette át.

Amint azt Szűcs Elekné lapunknak elmondta, a szentandrási kertbarátok soraiba jelenleg mintegy hatvanan tartoznak. A tagok fele rendszeresen részt vesz a különböző rendezvényeken. A mostani kiállítás újdonsága, hogy azon régi kerti szerszámok és más (a padlásokról lehozott) paraszti eszközök is láthatóak.

Találtunk néhány ritkaságot is a kiállításon. Ilyen például a citromfa és a búzafű. Mindkettőt a békésszentandrási Mrena Mihály hozta el a bemutatóra. Miska bácsi elmondta: különleges bánásmódot igénylő citromfája tavaly mindössze egy sárga gyümölcsöt termett, idén azonban már négy – egyelőre még zöld – citrom lóg rajta. Ami pedig a búzafüvet illeti, Miska bácsi azt is megmutatta, milyen eszközzel lehet kisajtolni belőle a levet. Ők odahaza minden nap ezt isszák, így óvják az egészségüket.

A kertbarát körök terméskiállítását szeptember 6-án, pénteken délután 4 óráig nézhetik meg az érdeklődők a szentandrási művelődési házban.

Vélemény, hozzászólás?

Tanuló – pénz

Majd nagyot nézünk