in , ,

Felemás rajt a salakon

Szalbot Balázs nehéz mérkőzésen győzött

Az elmúlt hét végén megkezdődtek a küzdelmek a teniszezők megyei csapatbajnokságában. A szarvasi alakulatok rajtja felemásra sikerült. Az I. osztályban érdekelt első csapat Szeghalmon simán kikapott a bajnoki cím első számú várományosával szemben, másnap azonban javított egy másik sárréti együttes ellen. A II. osztályú gárda szombaton fölényes győzelmet aratott, a vasárnapi meccse pedig elmaradt.

Szeghalom TC–Szarvasi TC I. 9:0. Megye I. osztályú csapatbajnoki teniszmérkőzés, Szeghalom. A 12 fővel felálló szeghalmi csapat OB III-ban is komoly játékerőt képvisel, így ennek megfelelően alakult az eredmény is. A páros mérkőzésekre olyan játékosokkal tudtak felállni, akik az egyesek során nem játszottak.

Szarvasi TC I.–Vésztői TC 7:2. Megye I. csb., Szarvas. Szarvasi győztesek: dr. Bencze Tamás (1. pálya), Szalbot Balázs (2.), Durucskó Péter (3.), Kovács János (5.), valamint a Szalbot Balázs, Durucskó Péter (1.), a dr. Bencze Tamás, Párizs Szabolcs (2) és a Korim László, Kovács János (3.) páros.

Szarvasi TC II.–Sarkadi Lendület 9:0. Megye II. csb., Szarvas. Szarvasi győztesek: dr. Lengyel Ákos (1.), Rozsán Csongor (2.), Darvas Krisztián (3.), dr. Parczen Domokos (4.), Gruner Benedek (5.), Galó Zsolt (6.), valamint a dr. Parczen Domokos, Babák Botond (1.), a Gruner Benedek, Búzás Balázs (2.) és a Darvas Krisztián, Galó Zsolt (3.) páros..

A Békési TC–Szarvasi TC II. mérkőzést elnapolták.

Európai Mobilitási Hét – 2013. szeptember 16-22.

Itt ül az ősz a nyakamon…