Connect with us

Hírek

Csapatot építettek a kézis lányok

Szeptember 7- én reggel 9- kor izgatottan és nagy várakozással gyülekeztek a felnőtt és junior csapat játékosai, edzői és vezetői. Mivel új edző és több új játékos is érkezett a nyáron a csapathoz, a vezetőség jónak látta egy összetartás szervezését. A program a három vezetőségi tagot kivéve, még az edzőknek is meglepetés volt. A gyülekező után reggelivel indult a nap, majd mindenki megtudhatta, hogy a szerencséjének és a saját kezének köszönhetően a zöld, sárga vagy a piros csapat tagja lett. Ezek a színek végig kísérték az egész napot, hiszen a csapatnak megfelelő színű boríték tartalmazta a következő feladatot és helyszínt, ahová minden csapat más és más útvonalon jutott el. Persze a cél mindig azonos volt! Először, 3 próbát teljesítve a sportpályán gyülekeztek a lányok, nem tudva, itt mi vár rájuk. Hát, egy kis társadalmi munka keretében a Komép Kft által kijelölt kapukat, rudakat és palánkokat kellett fehérre festeni… Na, meg néha egymást, persze ez nem volt a „hivatalos” program része… Örömünkre szolgált, hogy mindenki aktívan és élvezettel vett részt a feladatban. A nap fontos része volt, hogy mindenhová csak együtt és gyalogosan lehetett eljutni. Az ebéd helyszínének megfejtéséhez egy sportos totót kellett hibátlanul megfejteni, szerencsére senki sem maradt éhen! A délutáni program megfejtése kicsit nehezen ment, de idővel mindenki kijutott a kajak telepre, ahol már készen álltak a kenuk egy kis mókázásra. Ezen a programon is kijött sok résztvevő gyermeki énje, de a lényeg az volt, hogy senki nem úszhatja meg szárazon a kalandot. Csuromvizes, de jókedvű csapat látott neki a 4. boríték megfejtéséhez. A puzzle a következő helyszínt tartalmazta, mely nem más volt, mint egy parkoló, ahonnan a bajnoki mérkőzésekre indul a busz. Persze játszani még nem kellett, de a két megyei NBI/B- s csapat rangadója jó szórakozásnak bizonyult Orosházán. Késő éjszaka ért haza élményekkel telve, fáradt, de vidám csapatunk. Ezen a napon tényleg sikerült „építenünk” a csapat egységet, mindenki mosolygós és vidám volt, izgatottan látott neki a feladatoknak. Jó volt látni a CSAPATOT!

Kiemelt

Koltai Róbert lovagias ügye

Szarvas

Babák Mihály, Tóth Béláné és Dobruczky Zsolt (Fotó: Hegedűs Éva) Babák Mihály, Tóth Béláné és Dobruczky Zsolt (Fotó: Hegedűs Éva)

Aszfalt helyett térkőburkolat lakossági hozzájárulásból

Szarvas

Oscar sikere Szarvason

Szarvas

A Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. központi épülete (Fotó: Babák Zoltán) A Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. központi épülete (Fotó: Babák Zoltán)

Belátható időn belül hozzájuthatnak a volt vasiparis dolgozók a bérköveteléseikhez

Gazdaság

Hirdetés

Archívum

2013. szeptember
h k s c p s v
« aug   okt »
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30  

Kategóriák

Friss

Connect