Connect with us

Hírek

Egészségesebb alapanyagokból készülnek az ételek a menzán

Dr. Mucsi Gyula, Erdős Norbert, Babák Mihály ésProhászka Béla aláírja a csatlakozási dokumentumot

Nem volt könnyű dolga Jamie Olivernek, amikor majd 10 éve a fejébe vette, hogy -népszerűségét felhasználva- javítana az angol iskolai menzák menüjén. Javító szándékával még így is rengeteg ellenállásba ütközött, pedig csak tartalmasabbá és egészségesebbé szerette volna tenni a gyerekek mindennapi kosztját. Nálunk most kivételesen fordított a helyzet. A “hatóságok” fogtak össze az ügy érdekében egy mintamenzának elnevezett program keretében. A mintamenza Békés megyéből, egészen pontosan Kondorosról indult, miután az ÁNTSZ által a közétkeztetésekre vonatkozó felmérései azt mutatták, hogy nem megfelelő ételt kapnak a diákok.

Dr. Mucsi Gyula megyei tisztifőorvos elmondása szerint a magyar közétkeztetésben zsírosan és sósan főznek, mindemellett kevés zöldség és gyümölcs kerül a gyerekek asztalára. Azzal, hogy az idei évtől délután 4-ig vannak a gyerekek az iskolában, még jobban az étkeztetésük irányul majd a figyelem.

Polgármesterünk szerint egészséges gyerekből lesz egészséges felnőtt. Élelmezés szempontjából ehhez Szarvason minden adott. A Szarvasi Gyermekélelmezési Kft. munkatársai kiváló ételeket főznek, amihez immár az önkormányzat is tud alapanyagot beszállítani, miután 60-65 hektáron gazdálkodnak. Az egészséges életmódhoz szükséges mozgáshoz megint adott a környezet, hiszen számtalan sportegyesületünk nyújt mozgásra lehetőséget.

Prohászka Béla mesterszakács szaktanácsaival segíti a programot. Sajnos a magyar közétkeztetés a gyorsaságra van kihegyezve, amin változtatni kell, mondta. Meg kell adni a módját az étkezésnek, idő kell hozzá és a körülményeken is változtatni kell. Szarvason olyan élelmiszeripari cégek vannak, amik jó minőségű alapanyagokkal tudják ellátni a konyhákat. Ezt nem szabad átengedni a multiknak, ill. nem szabad teret engedni a kényelmi termékeknek, pl. a félig kész, fagyasztott termékeknek, mikor tökéletes nyersanyagforrásaink vannak. A gyerekek táplálkozás körüli gondolkodásán is változtatni kell, de ebben a szülők segítségét is kérik. A Szilvanapokon olyan ételeket is fognak főzni, amiket ajánlanak majd a mintaprogramba, fejezte be a mesterszakács.

A Szarvasi Gyermekélelmezési Kft. vezetője, Rónyai Ágnes a newjságnak elmondta, hogy igyekeznek a szülőket meggyőzni arról, hogy a gyermekeik megfelelően étkeznek a közétkeztetés keretein belül. Ehhez hetijegyeket adnak a szülőknek, hogy maguk is megbizonyosodhassanak erről.

A programhoz való csatlakozási szerződést Babák Mihály és Erdős Norbert kormánymegbízott mellett Prohászka Béla és dr. Mucsi Gyula látta el kézjegyével.

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Kiemelt

Koltai Róbert lovagias ügye

Szarvas

Babák Mihály, Tóth Béláné és Dobruczky Zsolt (Fotó: Hegedűs Éva) Babák Mihály, Tóth Béláné és Dobruczky Zsolt (Fotó: Hegedűs Éva)

Aszfalt helyett térkőburkolat lakossági hozzájárulásból

Szarvas

Oscar sikere Szarvason

Szarvas

A Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. központi épülete (Fotó: Babák Zoltán) A Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. központi épülete (Fotó: Babák Zoltán)

Belátható időn belül hozzájuthatnak a volt vasiparis dolgozók a bérköveteléseikhez

Gazdaság

Hirdetés

Archívum

2013. szeptember
h k s c p s v
« aug   okt »
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30  

Kategóriák

Friss

Connect