in , , ,

A hétvégén beindulnak férfi kézilabdázóink is

Tusjak János

Bár már két hete elkezdődött a férfi megyei bajnokság a HC Szarvas kézilabdázói csak a hétvégi harmadik fordulóban kapcsolódnak be a küzdelmekbe. A várva várt hazai szezonnyitóról a játékos keret alakulásáról a csapat edzőjétől, Tusjak Jánostól kaptunk válaszokat.

– Hogyan sikerült a felkészülés a szezonnyitóra?

– Igazából jól jött volna még néhány hét, de tovább már nem lehet húzni szombaton nekünk is újra felhangzik a kezdő sípszó. Be kell látni, hogy nálunk szinte csak amatőr státuszú fiatal sportolók vannak, akiknek az első számú feladatuk a tanulás, és csak ezt követően az edzés, így sokszor nem egyszerű összehozni a társaságot, mindig akadnak hiányzók. Mi még igazából keressük a csapatunkat, még messze állunk az utolsó simításoktól is, olyannyira hogy a hétvégi bajnoki gyakorlatilag az első edzőmérkőzés is lesz egyben, de az egész őszi szezont egy felkészülésnek szánjuk a felnőtt bajnoksághoz.

– Korábban esett szó esetleges visszatérőkről, de úgy hangzik, mintha csak fiatalokra épülne a csapat. Milyen kerettel vágnak neki a bajnokságnak?

-Szerettünk volna néhány vidéken játszó egykori szarvasi játékost haza hívni, de egyedül Lestyan-Goda Zsombor visszaigazolására került sor, ő viszont még egy nyáron összeszedett sérülésnek köszönhetően nem tudott bekapcsolódni a munkába. Szintén visszaigazoltuk a remek fizikai adottságokkal rendelkező Galla Gábort, aki több első osztályú utánpótlás mérkőzés részese volt, de sajnos neki összejött közben egy külföldi munkalehetőség, így ő nem lehet velünk a folytatásban. Kapus poszton Besenczy Mátéra is csak a következő hónapokban számíthatunk, így azt mondhatom, igazi csikócsapat fut ki a hétvégi nyitó fordulóra, egyedül a balszélső Hegedűs Tibor lehet ismerős a hazai nézőknek, aki korábban már játszott a csapatainkban, és a beállós poszton játszó Bárány László, akit éppen aktuális ellenfelünktől igazoltunk, ők talán már a rutinosabb korosztályhoz tartoznak. A többiekkel szezon közben majd megismerkedünk gyakorlatilag 17-22 éves középiskolások és főiskolások alkotják a keretet, viszont mivel van érdeklődés a csapat iránt, még lehetnek érkező játékosok, csak a sportorvosit el tudjuk időben intézni, mert ebben a városban ez nem egyszerű kérdés…

– Mit vár az első mérkőzéstől?

– Mást nem is mondhatok csak hogy győzelmet, de a realitások talaján maradva, mint ahogy korábban is említettem én minden gólnak és pontnak örülni fogok. Nem lesz egyszerű dolgunk, hiszen minden csapat rendelkezik komolyabb játékos múlttal, rendelkező sportolókkal, talán csak mi leszünk a kivételek. A legfontosabb, hogy lássák rajtunk az akarást, a küzdőszellemet. Ilyenkor mindig egyik kedvenc sportolóm szavai jutnak az eszembe, igaz ő nem kézilabdás volt, de amit vallott az minden sportágra, sportolóra vonatkozik, sajnos ő már nincs köztünk:

– Lehet rosszul játszani, de lélektelenül soha! Van úgy, hogy az embernek rossz napja van és a pályán semmi nem sikerül. Nem számít, a lényeg az, hogy lássák rajtad az emberek, hogy megszakadsz a klubért, a szurkolókért és akkor a vereség is meg van bocsátva. Ilyen egyszerű! – Simon Tibor.

A hétvégi mérkőzésen egyébként három egykori szarvasi játékos is szerephez jut a Mezőhegyesi SE csapatában, hiszen Pepó Gábor és Laurinyecz Tamás korábbi a vajdás sportosztályból ismerős, valamint a legutóbbi NBII-s csapatból Balázs Áront-t ismerhetik a hazai sportbarátok.

Új ruhába öltöztetik a kis Árpádot

Négy és fél deci vér – mások életéért