Connect with us

Békésszentandrás

Iskolamustra Békésszentandráson

Szentandrási iskolások

Immár második tanévét kezdte meg a katolikus egyház égisze alatt a békésszentandrási iskola. A hét elején mi is ellátogattunk az intézménybe, hogy bepillantsunk a tanulók hétköznapjaiba.

– Jelenleg 210 diákunk van, közülük 22-en első osztályosok – fogadott bennünket Molnár Imre Zoltán, a Hunyadi János Katolikus Általános Iskola igazgatója. Mint mondta, a tavalyi fenntartóváltást pozitív lépésként értékeli, az intézmény az egész tanév során minden téren biztonságosan tudott működni. A fenntartó egyház minden szükséges dolgot biztosított számukra, semmiben nem szenvedtek hiányt.

A szentandrási iskola diákjai hosszú évek óta köztudottan jól szerepelnek a különböző tanulmányi versenyeken, s később a középiskolákban is kiválóan megállják a helyüket. Molnár Imre Zoltán szerint ez elsősorban annak köszönhető, hogy az intézmény minden pedagógusa elhivatott és szakmailag jól felkészült.

– Az oktatási, nevelési feladatok ellátásához megfelelő infrastruktúrával rendelkezünk. A testnevelés órák lebonyolításához tornaterem és tornaszoba is rendelkezésre áll. Emellett az első és a második osztályosok úszásoktatáson is részt vesznek a szarvasi fürdőben – mondta az igazgató.

A Hunyadi János Katolikus Általános Iskolában 2011. szeptembere óta minden diák számára ingyenesek a tankönyvek. A milliós nagyságrendű tételt a fenntartóváltás után is magára vállalta a település önkormányzata.

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Kiemelt

Fotó: kajakkenusport.hu Fotó: kajakkenusport.hu

100% magyar, 10% szarvasi: Bemutatkozott a vb-re készülő magyar válogatott

Békésszentandrás

Fedett színpad a tizenharmadikra

Békésszentandrás

Tábor az összefogás és kézművesség jegyében

Békésszentandrás

Fotó: Babák Zoltán Fotó: Babák Zoltán

24 óra, 24 játékos, 114 snellparti

Békésszentandrás

Hirdetés

Archívum

2013. szeptember
h k s c p s v
« aug   okt »
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30  

Kategóriák

Friss

Connect