in , ,

Győzelem a nyitányon

A csabai fiatalok nagy elánnal vetették magukat a küzdelembe és a mérkőzés elején kifejezetten ötletes dolgokat láthattak tőlük a nézők. A lelkesedésükkel azonban csak ideig-óráig tudták pótolni a fizikális és taktikai elmaradásukat. Ahogy fogyott az erejük, úgy csúszott egyre több hiba a játékukba, a hazaiak fölénye pedig úgy lett egyre nyilvánvalóbb. Az első játékrész második felében már egyértelmű volt, hogy nincsenek azonos szinten a csapatok. A különbség a szünet után csak tovább nőtt, igaz ekkor már a lila-fehér lányok lélekben is megtörtek. A szarvasi lányok közül viszont mindenki bekapcsolódott a gólgyártásba, a junior csapatból felkerült fiatalok bátran játszották és gólokkal hálálták meg a bizalmat. A felnőttek igyekeztek segíteni őket, hiszen ez volt az a mérkőzés, ahol bátran lehetett forgatni a játékosokat. A fiatalok mellett 4 új bemutatkozó is volt, hiszen először dirigálta hivatalos mérkőzésen a szarvasi csapatot Barna Károly edző és először láthatta a közönség a nyáron csapathoz szerződött Buzási Orsolya szélsőt, Radnóti Mariann és Gábor Eszter átlövőket is. Reméljük a folytatás is hasonló lesz, szeptember 29- én Lajosmizsén lépnek pályára a lányok. A következő hazai mérkőzésre október 5- én kerül sor, szurkoljunk nekik!

Szarvasi NKK–Budapest Bank-Békéscsabai NKC II. 37–13 (16–7)

Szarvas, 100 néző. V.: Kiss O., Kiss Cs.

Szarvas: KASIK – Buzási 1, KOVÁCS F. 6 (2), Gábor 5 (1), ZELEI 11 (3), Hajdu 2, Ábrahám. Csere: Labát, Juhos (kapusok), Radnóti 2, Kondacs 2, Farkas 2, Szuhaj 4, Bagi 1, Zubor, Krizsán 1. Edző: Barna Károly.

Békéscsaba: Hős – Lipták L. 3, Láza 1, Ekker 3, Lipták M. 2, Telek, Ambrus P. Csere: Babinszki, Német (kapusok), Ambrus K., Hortobágyi 3, Gajdács 1, Bottó. Mb. edző: Szabó Károlyné.

Barna Károly: Örülök, hogy győzelemmel kezdtük a szezont, persze ezt a két pontot helyén kell tudni kezelni. Egy nagyon fiatal, de lelkes csapatot győztünk le. Örülök, hogy valamennyi játékosom pályára léphetett, és hozta is a tőle elvárhatót.

Felújították a szovjet katonák szarvasi síremlékét

24. alkalommal találkoztunk…