Connect with us

Békésszentandrás

Közbiztonságról és ösztöndíjról is szó esett a szentandrási testület ülésén

A szokásosnál több napirendi pontot tárgyalt hétfői ülésén a békésszentandrási képviselő-testület. Tizenhét előterjesztés és két bejelentés került terítékre.

Egyebek mellett megtárgyalták azt a beszámolót, amelyet a Szarvasi Rendőrkapitányság készített Békésszentandrás 2012. évi közrend- és közbiztonsági helyzetéről. A nagyközségben továbbra is az átlagosnál jobb a közbiztonság, kevesebb a bűncselekmény.

A település tűzvédelmi helyzetéről Bíró Zoltán, a Szarvasi Tűzoltóparancsnokság vezetője számolt be. Felhívta a figyelmet arra, hogy az év végéig megalakítandó járási mentőcsoportba békésszentandrási önkéntesek jelentkezését is várják.

Tíz százalékkal kevesebbe kerül a jövőben az önkormányzat vagyonbiztosítása – erről is szó esett az ülésen. Meghatározták a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2014. évi keretösszegét: 1,2 millió forint, azaz ugyanannyi, mint az idén. A beérkező pályázatokról 3 tagú bizottság dönt majd, ennek tagjai a képviselő-testület bizottsági elnökei. A jegyző, dr. Olasz Imréné dr. felhívta a figyelmet arra, hogy akik jelenleg is kapják az ösztöndíj-támogatást, azokat levélben tájékoztatják majd a tudnivalókról. Várják azok jelentkezését is, akik még nem kapnak ösztöndíjat, de úgy gondolják, hogy jogosultak lennének rá. Ők a település jegyzőjét kereshetik meg, akitől információkat és az igényléshez szükséges formanyomtatványt is kaphatnak.

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Kiemelt

Hévizi Róbert (Fotó: Hegedűs Éva) Hévizi Róbert (Fotó: Hegedűs Éva)

Filmet forgattak a békésszentandrási szőnyegszövésről és a kubikos munkáról

Békésszentandrás

Csikós György (1928-2019) Csikós György (1928-2019)

Elhunyt Csikós György

Békésszentandrás

Szalai Gábor, Bobvos János és Sinka Imre (Fotó: Babák Zoltán) Szalai Gábor, Bobvos János és Sinka Imre (Fotó: Babák Zoltán)

Szalai Gábort választották a Tisztes Iparos kitüntető címre

Békésszentandrás

Vitéz Sinka Brigitta és Korbely György (Fotó: Babák Zoltán) Vitéz Sinka Brigitta és Korbely György (Fotó: Babák Zoltán)

A ma 91 éves Bici néni tegnap játszotta le 15000. szimultánját

Békésszentandrás

Hirdetés

Advertisement

Archívum

2013. október
h k s c p s v
« Sze   nov »
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  

Kategóriák

Friss

Connect