in , ,

Szarvas korszerűsíti termálfűtőrendszerét

Susánszki Mária, a nyertes a Swietelsky Magyarország Kft. gazdasági vezetője, Karakas József regionális divízióvezető, Babák Mihály polgármester és dr. Melis János jegyző aláírja a szerződést

Szarvas korszerűsíti és bővíti a termálfűtőrendszerét: az önkormányzat az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretéből 622,7 millió forint uniós támogatást nyert a 732,6 millió forintos beruházáshoz, az önkormányzati önerő 109 millió forint – tájékoztatta Szarvas polgármestere az MTI-t.

Babák Mihály (Fidesz) elmondta: a közbeszerzési eljárás befejeződött, a nyertes kivitelezővel megkötötték a szerződést, a kivitelezés rövidesen elkezdődik. A projekt 2014. december 31-ig valósul meg.

A polgármester kiemelte: a jelenlegi rendszer elavult, jelentős veszteséggel üzemel, a vizet szállító acélcsövek korrodálódtak, a hőcserélők alulméretezettek. A projekt keretében a meglévő termálfűtőrendszer felújítása mellett jelentősen növelik a kapacitást is. A beruházást követően a jelenlegi hat önkormányzati intézmény mellett további kilencben lesz energiatakarékos termálvizes fűtés.

Szarvason 1994 óta működik termálfűtőrendszer. A termálvíz a város nyugati határában lévő kúttól érkezik csővezetéken és fűti a város intézeteinek egy részét. A termálvíz olcsóbb a gáznál, így alkalmazásával jelentősen csökkennek az önkormányzati fenntartású intézményekben az energiaköltség.

A képen Susánszki Mária, a nyertes a Swietelsky Magyarország Kft. gazdasági vezetője, Karakas József regionális divízióvezető, Babák Mihály polgármester és dr. Melis János jegyző aláírja a szerződést.

Szarvas második lett a Napkorona Bajnokságon

Életműdíjjal ismerték el dr. Váradi László négy évtizedes munkáját