Mint szentjánosgobarak az éjszakában

Kutatók éjszakája az Arborétumban

Mint megannyi szentjánosbogár, számtalan fénypont jelezte, hogy az Arborétumban valami történik pénteken éjszaka. A nyüzsgés oka, hogy a Pepi-kert az idén is bekapcsolódott a “Kutatók éjszakája” programsorozatba és a munkatársak éjszakai akadályversenyt rendeztek a látogatóknak.

Ezen az estén, éjszakán országszerte több mint 70 intézmény várta az érdeklődőket. Szarvason három intézmény is megnyitotta kapuit a látogatók előtt. A délután folyamán a Halászati és Öntözési Kutatóintézet és a Körös-Maros Nemzeti Park munkatársai révén a kutatók életébe pillanthattak be az érdeklődők, most pedig maguk kutathattak az éjszakában.

Az Arborétum munkatársai kétféle pályát állítottak össze. Egy családit öt és egy nagyot nyolc állomással amiken különböző természettudománnyal kapcsolatos feladatok sorának a megoldásával lehetett túl jutni. Az elsőre kisgyerekes családokat vártak. Itt szívószálból kellett kirakni a Mini Magyarország egyik épületét és továbbiakat megnevezni, terméseket szedegetni zseblámpával, léggömbre rajzolni, ill. leveleket színezni. A nyolcállomásos pályán homokrajzos, csillagászati feladatok várták a versenyzőket, de lehetett célbadobni termésekkel, papírból hajtogatott hajóval és repülővel versenyezni, piramis építésben jeleskedni, vagy gilisztát szedni.

Az éjszakai összesítésnél kiderült, hogy a kicsiknek összeállított pályának 14, a nagynak 36 csapat vágott neki. Ezen az éjszakán 317-en vágtak neki a sötét Arborétumnak zseblámpával a kezükben.