Carpe Diem

Tegyük most szívükre a kezünk és őszintén valljuk meg magunknak: lenne merszünk hátat fordítani a civilizációnak és azonmód kilépni a társadalomból magunk mögött hagyva az összes kényelmi vívmányt és mindent, amit megteremtett magának az emberiség? Valójában én sem tenném ezt meg. De jó eljátszani a gondolattal, hogy egyszer abbahagyom azt, amit éppen csinálok és valami homlokegyenest másba kezdek. Az álmodozáshoz pedig adalékanyagnak itt van egy rakás inspiráló műalkotás: film és könyv, vers egyaránt.

Egyik legmeghatározóbb filmélményem a Holt költők társasága volt, gondolom ezzel minden bizonyos korú korosztály így van. Tetszett, mert karakterek vannak benne, igazi figurák és jó a történet is. Ennek a filmnek a „női” verziója a Mona Lisa mosolya, mely tele van szívvel és érzelmekkel és a lelki felnőtté válás nehézségeivel. És ha már a konvenciókkal való szakításról van szó, akkor jöjjön a Távol Afrikától. Nemcsak azért mert három nagyszerű színész (Robert Redford, Klaus Maria Brandauer és Meryl Streep) játszik benne, hanem azért is, mert ez a film olyan érzékletesen mutatja be azt, amitől a legtöbben félünk: hogy megtaláljuk a boldogságot, de elveszítjük, ha nem tudunk szakítani a gúzsba kötő szokásokkal. És ha már Afrika: akkor Az angol beteg. Nemcsak magyar vonatkozásai miatt, hanem azért mert a boldogság nem mindig úgy és akkor jön, ahogyan és amikor szeretnénk, hanem sokszor a legváratlanabb és legabszurdabb módon, akár egy világégés közepén is. És igen: a konvenciókkal tudni kell szakítani, ha megéri. De megéri? Én csak annyit tudok, hogy kockáztatni biztosan megéri.

A hűvösebb napokra sok-sok jó film, olyan összebújós, beszélgetős. Melengessük meg a lelkünket és egymást is.

Nóra