in ,

Rendszerváltás volt, szemléletváltás nincs

A legutóbbi városrebbal kapcsolatos cikk után levelet kaptunk a Szabadság út 28/2 szám alatt üzemelő üzletsor egyik kereskedőjétől, Kovácsné Komár Katalintól az elnevezéssel kapcsolatban. Valóban, a Csaló-köz, ahogy legutóbb a nyújságon is használtuk, sértheti önérzetükben az üzletek tulajdonosait. Természetesen elnézést kérünk, ha megsértettük vele a sor kereskedőit, szolgáltatóit, egyúttal javasoljuk, hogy adjunk végre egy nevet a köznek, mert a többi elnevezés inkább magyarázat, mint a közterület neve. A névadás aktualitását adja, hogy egy csomó közterületet egyébként is át fognak nevezni.

A levél teljes terjedelmében:

Rendszerváltás volt, szemléletváltás nincs

Na most lett elegem! Miből is? Abból, hogy a „csaló-közt” már nem is idézőjelbe foglalt jelzőként írja le egy újságíró, hanem Csaló-köz formában, ezzel közterület nevévé lépteti elő azt a gúnyolódó, pejoratív értelmű jelzőt, amellyel a város vezetői illetik a Szarvas, Szabadság út 28/2 szám alatt üzemelő üzletsort.

Kikérjük magunknak, és kikérik mindazok a kereskedők és szolgáltatók, akik az itt üzemelő vállalkozásukból próbálnak megélni, és nem CSALNAK, tehát nem csalók.

Még egy két megjegyzés, és némi magyarázat a „csaló-köz” névvel kapcsolatban. Ez az elnevezés még az előző társadalmi rendszer átka, ugyanis az akkori politikai ideológia nem szerette a magánvállalkozásokat és ezért csaló maszekoknak nevezték a kisiparosokat. Mivel ezt az üzletsort a „maszekok” építették maguknak 1982-ben, ezért lett a neve „csaló-köz”. Szeretnék szólni, hogy közben eltelt 30 év, városunk mélyen tisztelt vezetői… Az Önök szájából hangzott el, hogy változott a rendszer, (kérdésem) a felfogás mégsem?

Más: Kisajátítás ügyében eddig senki nem keresett meg és nem tett ajánlatot a területen üzemelő ingatlanomra.

Továbbá: Aki nem értené, miről szól a levelem, az kérem olvassa el a Szarvasi 7 szeptember 26-i számában „Hodálik Pál: A város nem tett le a Csaló-köz rendbetételéről” című cikket.

Tisztelettel: Kovácsné Komár Katalin
(nem csaló) látszerészmester és elkötelezett lokálpatrióta

Tarolt az ifi, nyertek a nagyok

48-ra emlékeztek a szarvasiak