in , ,

Gombásztúra az Arborétum Parkerdejében

Gombavadászat terítéke

2013. október 13-án, vasárnap délelőttre a Szarvasi Gombászklub tagjai és a márciusban tartott gombatanfolyam hallgatói részére családtagokkal, barátokkal kibővített „gombavadászat”-ot szerveztem a szarvasi Arborétum Parkerdejébe.

9 órakor az Arborétum parkolójában gyülekeztünk, majd 27 fő résztvevővel (köztük nem kevés gyermekkel) átmentünk a Parkerdői részbe, ahol eligazítást követően, kellemes időben, gyönyörű környezetben, két óra időtartammal kerestük – és találtuk – a különböző gombafajokat. A „zsákmány” kiterítése után került sor a közel másfél óráig tartó gombahatározásra, negyvenöt gombafaj azonosítására, valamint az ehető, nem ehető illetve mérgező kategóriákba sorolásra (melyeket az ehető gombák esetében elkészítési tanácsadás is követett). Ezen részt vettek a – közben hozzánk csatlakozó – kerékpártúra gyermek és felnőtt résztvevői is.

A gombásztúra végeztével – több kilométer gyaloglás után – a gombák terén szerzett ismereteik bővülésén kívül a fák, bokrok lombjainak gyönyörű, változatosan színes emlékképeivel feltöltődve távoztak a résztvevők, azzal búcsúzva, hogy október 26-án a Körös Maros Nemzeti Parkban találkozunk a „Gombabörzén”.

Gaál Sándor gombavizsgáló szakellenőr

Vélemény, hozzászólás?

Csepp a tengerben az útfelújítás

Átlagos esztendőt zárnak a növénytermesztők