in ,

A kézmosás világnapja a Hársliget Óvodában

A csabacsűdi Hársliget Óvodában 2013. október 14-n a kézmosás világnapja alakalmából immár második alkalommal egészséghetet rendeztünk.

Segítő közreműködőként védőnőnk, Fabóné Terhes Csilla és a szarvasi BioHungaricum ügyvezetője Szántosi Attila volt a vendégünk.

Idén is célunk volt, hogy játékos légkörben mélyítsék el ismereteiket a gyermekek az egészség megőrzése, megóvása terén.

Délelőtti programunkat a játékosság szellemében szerveztük, figyelembe véve a szokások mélyítését, interaktív módon.

A gyerekek várakozással telve érkeztek a nagycsoportosok termébe, ahová a köszöntő után „Kosz-manó” érkezett. Nagyon kis pimasz manóka volt, aki játékosan „összekoszolta” a gyerekeket. Szerencsére a védőnőnk segített lefújni, eltüntetni őt, bemutatva a higiénés szabályokat sok-sok játékon keresztül, amit a kéz higiénés termékek egyik vezető márkája a Tork – mint a megfelelő kézmosás és alapvető higiéniai körülmények elkötelezett támogatója – segített gyermekeknek és felnőtteknek szánt kis játékokkal, eszközökkel: „baci”-matricák, képek, bábok, kézmosáshoz papírtörlő, folyékony szappan formájában.

Ezután a testi tisztálkodásról néztek meg videofilmet a gyerekek. De mivel az egészség megőrzése nemcsak helyes kéz higiénét, hanem egészséges étkezést is magába foglal, így ezután „Dönci-kukac” érkezett meg, aki éppen finom, egészséges gyümölcsöket keresett.

Mitől egészséges, megfelelő módon termesztett bio egy gyümölcs? Erre választ Szántosi Attila, biogazdálkodó adott a gyerekeknek, akiknek felajánlott biogyümölcseit gazdagon terített asztalnál kóstolhatták, fogyaszthatták el a gyerekek, melyhez stílusosan hársfateát ittak.

Ismét élményekben gazdag délelőttöt tölthettünk együtt, köszönjük vendégeink segítő közreműködését, a kapott felajánlásokat, s nem utolsó sorban az óvoda dolgozóinak segítő munkáját, hogy e szép délelőtt megvalósulhatott. Emlékképpen pedig még otthoni ajándékot is kaptak a gyerekek, hogy ismereteiket, élményeiket családjukkal is megoszthassák.

Skorka Pálné

Főszerepben a MOZGÁS!

Ellopták az övtáskáját a Jókai utcában