in , , , ,

Csak semmi pánik! – Csabacsűdön, Szentandráson és Szarvason is megszólalnak a szirénák

Talán kevesen tudják – bár az utcákon magasra tekintve láthatják -, hogy napjainkban is minden településen vannak veszélyt jelző szirénák. Szarvason kilenc, Békésszentandráson három, Csabacsűdön pedig két sziréna magasodik egy-egy villanyoszlopon.

A világháborút megélt korosztály tagjai még élénken emlékeznek arra (hogy is feledhetnék!), hogy ha a szirénák felzúgtak, az bizony nem jót jelentett. A vérzivataros időkben ugyanis a szirénák zúgása jelezte, ha közeledtek a bombázó repülők, s ilyenkor mindenki menekült az óvóhelyekre (a tanyákon élők pedig saját maguk készítettek földbevájt bunkereket).

A szirénák szerepe ma is az, hogy figyelmeztessenek, ha valamilyen nagy veszély közeleg, vagy katasztrófa történt. Szerencsére a háború óta térségünkben nem kellett megszólaltatni ezeket a szerkezeteket. Azt azonban rendszeresen ellenőrzik, hogy működőképesek-e.

– Minden évben egy alkalommal úgynevezett morgatópróbákat végzünk, ez éppen most aktuális – mondta megkeresésünkre dr. Nagy Szilvia tűzoltó-hadnagy, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője. – Október 24. és november 15. között a megye valamennyi településén a katasztrófavédelmi kirendeltségek munkatársai a polgári védelmi lakossági riasztó és tájékoztató eszközök (szirénák) üzempróbáját végzik. Ez mindössze hat másodpercig tart, állandó hangmagasságú folyamatos szirénahangot lehet majd hallani. A cél az, hogy ellenőrizzük a riasztó eszközök működőképességét a lakosság életének és anyagi javainak védelme érdekében.

Arról, hogy Szarvason, Békésszentandráson és Csabacsűdön pontosan mely napokon szólalnak meg a szirénák, a sajtószóvivő egyelőre nem tudott tájékoztatást adni. Ezt az áramszolgáltatóval egyeztetik majd a katasztrófavédelem munkatársai.

Fontos tehát, hogy az október 24. és november 15. közötti időszakban a pár másodpercre megszólaló szirénák nem veszély bekövetkeztére figyelmeztetnek, a lakosságnak nincs oka aggodalomra és semmit sem kell tennie.

Vélemény, hozzászólás?

A szívvel érezni, az ésszel érteni kell a zenét

Szorgos hangyák az Arborétumban