in , ,

Láthatáron a szarvasi fövenystrand

A fövenystrand látványterve

A Körösök Völgye Vidékfejlesztési Egyesület vezetésével 50 millió Ft támogatásra nyújtanak be közös pályázatot gyulai, szarvasi és kunszentmártoni civil szervezetek és vállalkozások, jelentette be tegnap Hodálik Pál alpolgármester az Ifjúsági üdülőben tartott sajtótájékoztatón. A helyszín nem véletlen, mert az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) LEADER térségek közötti intézkedése keretében igényelhető támogatási forrás segítségével összességében több mint 63 millió forintos beruházás valósulhat meg, köztük a szarvasiak által régen várva-várt fövenystrand is.

A Gyulától Kunszentmártonig összefogó partnerek által kidolgozott és a pályázat első fordulójában a nyár végén benyújtott szakmai programot és az üzemeltetési elképzeléseket részletező megvalósíthatósági tanulmányt a Vidékfejlesztési Minisztérium támogatóan jóváhagyta, így a második fordulóban „csak” az adminisztratív előírásokat kell teljesíteniük a résztvevőknek.

A Szarvasi Gyermekélelmezési Szolgáltató Közhasznú Non-profit Kft. által megvalósítani tervezett beruházás célja a Holt – Körös holtágon egy fövenystrand és a kapcsolódó kiszolgáló létesítmények építése a Szarvas belterület 720 hrsz-on, az ún. Kacsatónál. A fövenystrand új vízfelülete 176,1 m2, új medrű strandfelülete 295,6 m2, a kiszolgáló épület alapterülete 85,75 m2, melyben mosdók, wc-k, akadálymentes wc, öltözőkabin, tároló helyiségek és büfé kap helyet. A beruházás keretében a strand területén gyermekjátszótér is kialakításra kerül, valamint kerti padok, ill. asztalok is elhelyezésre kerülnek.

Az Körös magyarországi szakasza mentén létrejött együttműködés célja a Körösök völgye, mint egységes tájegység vonzerejének és idegenforgalmi jelentőségének növelése, különösen az aktív turizmus fogadási feltételeinek javítása révén.

Vélemény, hozzászólás?

Horthy Istvánnak szeretnének emléktáblát állítani a szentandrási duzzasztónál

Ótemető: az utak elkészültek, az őzek maradtak, feljelentést fontolgat az egyházközség