Postafiók
Bennünket, szakácsokat a kreatív tálalási mód és talán az alapanyagok szélesebb körű ismerete, ezek együttes használata különböztet meg a háziasszonyok, dédmamáink, nagymamáink, édesanyáink szakácstudományával szemben. Azok a felejthetetlen ízek, zamatok melyeket csak ők tudtak elővarázsolni beívódtak tudatunkba, utánozhatatlanok, megismételhetetlenek. Napjainkban, a fogyasztó társadalom világában, az ipari fejlődés egyik következménye a hagyományaink homályba merülése. Azonban néhány ember áldozatos munkájának köszönhetően ezen értékek felelevenednek, és ami ennél is nagyobb jelentőséggel bír, általuk fennmaradnak az útókor számára.
A Békés Megyei Hírlap a családi disznótorok hangulatát megidézve hirdette meg idei receptversenyét. Az olvasók szép számmal küldték be féltve őrzött leves-, kocsonya-, sütemény- és savanyúságreceptjüket. Az ételeket a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség nemzeti válogatottja és a Békés Megyei Culinary Team tagjai készítették el. Óriási megtiszteltetésnek éreztem, hogy jó magam is részt vehettem ebben. Igyekeztem képességeimnek és legjobb szakmai tudásomnak megfelelően helytállni a feladat szellemiségéhez méltóan, remélem sikerült. (Több olvasói receptet készítettem el: a tojásos kocsonyát, a későbbi nyertes receptet, a kéményseprőgulyás levest, a sváb savanyú levest és a gombás, kolbászhúsos palacsintát – az ételeket kizárólag az olvasók által beküldött receptek alapján állítottam össze.)
De nemcsak mások receptjei készültek el azon a napon, hanem az általam beküldött receptek közül az anyósom „disznótoros húslevese királykával” ételkülönlegessége is, mely meghozta az elismerést, hiszen bekerült a „Disznótorok ízei a hagyományoktól az újdonságokig” című kiadványba.
A receptkönyvet a Csabai Kolbászfesztiválon, csütörtökön, a megnyitó előtt egy órával mutatták be. Mindenki – a könyvben szereplő receptíró, így én is – tiszteletpéldányt kaptunk. Majd lehetőséget biztosítottak a szervezők arra, hogy a fesztivállátogatók elsőként vásároljanak e remek kiadványból. Nagyon jó érzés volt, hogy dedikálhattuk is a könyvet. Büszke voltam arra, hogy olyan neves, szakmánkban nemzetközileg is elismert, általam igen tisztelt szakembergárdával dolgozhattam együtt, amiről még pár évvel ezelőtt álmodni sem mertem. A tőlük kapott tudást, szakmaszeretetet, szakmai alázatott szeretném átadni tanítványaimnak. Mindemellett nagyon fontosnak tartom, hogy ilyen jellegű szakmai könyvek szülessenek, hogy a tradicionális magyar konyha jellegzetességei ne vesszenek a feledés homályába.
Molnár Mihály szakoktató
