in ,

Szeretet minden határon túl

A kép a Hacsi – A leghűségesebb barát című filmből származik

Ezekben a napokban sokkal többet gondolunk elhunyt szeretteinkre. Milyen szépen fogalmaz a magyar nyelv! A szeretteink szóban nincs semmi nemi, faji megkötés. Aki családtagjainak, szeretteinek tekinti a környezetében élő állatokat pontosan tudja mire gondolok.

Az élet írja a legszebb és leghihetetlenebb történeteket. S talán mi magunk is tudjuk milyen ajándék egy kutya, macska vagy egy madár, akinek az intelligenciájára, ragaszkodására, szeretetére naponta rácsodálkozhatunk. És az elvesztésük pedig legalább annyira megvisel bennünket, mint családtagjainké.

És ha már állatok és a halottainkra való emlékezés, akkor pedig mi mást is ajánlhatnék figyelmetekbe, mint egy igaz történet alapján készült filmet. Hűségről, szeretetről, ragaszkodásról, vagyis olyan érzésekről, amelyek függetlenek minden féle kortól, időtől, megkockáztatom: fajtól is.

A Hacsi – A leghűségesebb barát című film egy megtörtént eset alapján készült: Japánban egy professzor kutyája rendszeresen kísérte és várta gazdáját a vasútállomáson, és még sok-sok évig tette ezt, hogy a gazdája egyszer váratlanul munkája közben elhunyt és sosem jött többé az állomásra. A japánokat annyira meghatotta Hachiko ragaszkodása és szeretete, hogy szobrot emeltek ennek a különleges kutyának. A filmben pedig egy szintén nagyon szerethető színész játssza a professzort: Richard Gere. Már csak érte is érdemes megnézni a filmet!

Egy igazi könnyes, sírós, szívbemarkoló film. Ajánlom mindenkinek, aki tudja mit jelent egy kutya szeretete, és mindazoknak, akik nyitottak különleges érzésekre.

Nóra

Vélemény, hozzászólás?

Éjjel-nappal polgárőr: kitüntették Tusjak Tamást

A szarvasi Székely Szakképző Iskola szakács szakoktatója receptjével gazdagítja a Békés Megyei Hírlap idei szakácskönyvét