in ,

Eleink tisztelete a jövő becsülete

Vajdások gondozzák az egykori tanárok sírjait

A Vajda Péter Evangélikus Gimnáziumban a tanársírok gondozása hosszú múltra tekint vissza. Az 1990-es években az Öreg Diákok Baráti Körének és akkori tanároknak elgondolása volt, hogy az igen elhanyagolt Vajda Péter sírt rendbe hozzák, majd évről évre rendben is tartsák. Az iskola több egykori neves tanárának nyugvóhelye is itt állt. 1996-tól az akkor induló 8 évfolyamos osztály felvállalta gondozásukat. Ezeket és a további felkutatott síremlékeket néhány év elteltével a gimnázium összes osztályának bevonásával rakták rendbe, így mindnek saját felelőse lett. Ezt a szép feladatot azóta is minden osztályközösség magáénak érzi, a rájuk bízott sírhelyeket halottak napjára és pedagógus napra koszorúval, mécsessel díszítik fel.

Emléküket ápolva, megőrizve, Kosztolányi sorait magunkénak is tekinthetjük:

„Volt emberek,
Ha nincsenek is, vannak még.
Csodák,
Nem téve semmit,
nem akarva semmit,
hatnak tovább.”

Dr. Bondorné Kondor Edit
nevelési munkaközösség vezető

Csabacsűdi napközis konyha: házias ízek, elégedett gyerekek

Megvan a pénz a szentandrási színpadhoz