in ,

Felcsillant a fény a városrehab alagútjának a végén

A Városrehabilitáció „soft” programjai közül a Városszépítő Egyesület és a Nagycsaládosok Egyesülete közös szervezésben cserje ültetési programot szervezett a Deák Ferenc utca közepén húzódó facsemetékkel már beültetett zöld sáv díszítésére. Meghívtunk más civil egyesületeket is, most sem csalódtunk segítő készségükben! Részt vettek a Mozgáskorlátozottak Egyesületének, valamint az Aranykor Nyugdíjas egyesület tagjai is. Több diák a Székely Mihály Szakközépiskolát képviselte.

Közelben lakó segítők is érkeztek, még unokáik is részt vettek a munkában. Idősebbek és fiatalok, és óvodások is lelkesen dolgoztak.

Rendhagyó helyszínen, az utca közepén hófehér abrosszal megterített asztalokon szervírozott friss lángos és tea volt a tízórai, amelyet a Szarvasi Gyermekélelmezési Kft. biztosított számunkra. Mindnyájunk nevében megköszönünk.

A nem túl megerőltető munka mellett szellemi feladatok megoldására is telt az időből. Természetismereti, környezetvédelmi témájú kérdésekre adott helyes válaszaikért csokoládét kaptak a diákok.

A szép őszi délelőttön felcsillant a fény az alagút végén! A nagy felfordulás még tart ugyan, de a Deák Ferenc utcában már a növények ültetése történik.

Minden résztvevőnek köszönjük közreműködését!

Váradiné Kintzly Ágnes

Újabb turisztikai fejlesztések a Körösökön

A Hunyadi verte a bucsai színész-válogatottat