in , ,

Márton nap a Gyakorlóóvodában

Márton nap a Gyakorlóban

November 11. Márton nap , a Pannóniában született tours-i püspök emléknapja, amelyet 1611 óta megünnepeltek. Szent Márton már a középkorban is az egyik legnépszerűbb szent volt.

A Gyakorlóóvoda nevelőtestülete fontosnak tartja, hogy az óvoda minden csoportja hagyományosan együtt emlékezzen meg Szent Mártonról, hogy egy közös játékkal élményszerűvé, emlékezetessé tegye ezt a napot.

Szent Márton legendája már az óvodásoknak is tanulságos és érdekes. Márton, aki katona szeretett volna lenni, hogyan vált a nép által kiválasztottá, hogyan vált püspökké. Fontos üzenete a legendának az is, hogy segítsük egymást, és ha módunk van rá osszuk meg a rászorulókkal azt amiből nekünk több van. Érdekes a gyerekek számára, hogy a fiatal fiú a libák közé bújt, a megítélése szerint hozzá méltatlan püspökség felelőssége elől. A libák hangos gágogása elárulta őt. Mihály Zoltánné, Juhász Magda: Libanóta című versével hívta játékba a gyerekeket.

Gágog a sok kis liba gá, gá, gá
ráfelel liba mama gá, gá, gá
a nap is rájuk nevet,
oly vidám ez a sereg
mond te is utánuk, hogy gá, gá, gá

Gágognak hajnal óta gá, gá, gá
szép ez a liba nóta gá, gá gá.
Meglátod te is tudod,
ha velünk együtt fújod,
mond te is utánunk, hogy gá, gá gá.

Egy liba báb és nagyszerű bábjátékos kolléganő – Gyekiczki Istvánné- segítségével interaktív játékkal élhették át a gyerekek, hogy milyen lármát tudnak csapni a libák. A libával a visszhang játék is sikeres volt, amelyben több libás népi ritmust mondtunk közösen.

Ezekben a napokban több libás mondókát, népi dalos játékot tanultak, játszottak a csoportok: Siess libám begyet rakni…, Egyél libám…, Nincs szebb madár mint a lúd…de az együtt játszás öröme mindenki számára élmény volt. Az óvodapedagógusok zenehallgatásra szánt dalai is a libákról szóltak. pl.: A gúnárom elveszett…

Márton nap, időjárás jósló nap is, a tél kezdő napjának tartják. Sok évtizedes megfigyelés, tapasztalat alapján ekkor lényegesen megváltozik az időjárás, jóval hidegebbre fordul, nem ritkán a hó is leesik.” Ha Márton fehér lovon érkezik, enyhe tél lesz, ha barnán, kemény tél várható.”

„Ha Márton napján a lúd jégre áll, karácsonykor sárban jár.”

November 11. a gasztronómiában is jeles nap. Ezen a napon kiemelt helyet kapnak a libás ételek, de libás lakoma nem a szent életű püspököt eláruló szárnyasokkal függ össze, hanem a gazdasági év befejező napjával. Az állatok behajtása után a pásztorok megkapták a járandóságukat, és ráadásként egy hízott libát. Az a mondás terjedt el, hogy „ Aki Márton napján libát nem eszik, egész évben éhezik” Mi is komolyan vettük ezt a mondást, és megteremtettük a „libás lakoma”feltételeit. Asztalunkra került liba tepertő, máj, sonka, Köszönjük a LÚDLAND kft.-nek, hogy óvódásaink megismerhették, felfedezhették ezeket az ízeket! A sok finomság mellé a szarvasi TESCÓ támogatásával zöldségek, gyümölcsök kerültek. Köszönjük, hogy hozzá járultak , segítettek bennünket abban, hogy óvodásaink számára a Márton napot emlékezetessé tegyük.

Hiszem, hogy ezzel a nappal hozzájárultunk a hagyományok tiszteletéhez, a környezet iránti nyitottság, érdeklődés fokozásához.

Kiss Margit

Épülnek az útalapok Békésszentandráson

Streetfightereink: csillog az ezüst és a bronz