in , ,

Együtt a színpadon – szlovákul

November 22-24. között a Cervinus Teátrum ad otthont a Szlovák Amatőr Színjátszó Csoportok V. Nemzetközi Találkozójának. A tegnap esti megnyitó után a pivnicai amatőr színjátszóknak tapsolhatottak a nézők. Szombaton és vasárnap is várják a szlovákul értő, színházszerető közönséget.

A találkozó vendégeit a péntek esti megnyitón elsőként Zelman Ferenc, az Országos Szlovák Önkormányzat alelnöke köszöntötte. Házigazdaként Mótyán Tibor, a szarvasi szlovák önkormányzat elnöke állt a mikrofon elé. Mint mondta, a bemutatásra váró darabok mindegyike a hétköznapi életről szól, tükröt tart elénk, melyben láthatunk jót is, rosszat is.

Ónodi Daniela, a színházi találkozó rendezője (a Vertigo Szlovák Színház vezetője) elsőként egy meglepetés-produkciót jelentett be. A közönség nagy örömére Judita Hansmantól (aki a Holle anyó szlovák változatában a gonosz mostohát játssza) hallhattunk két szlovák dalt.

A nyitódarabot a pivnicai amatőr színjátszók mutatták be. Az a bizonyos tükör ezúttal az emberi természetnek inkább az árnyoldalait – a kegyetlenséget, gonoszságot és árulást – mutatta meg a közönségnek.

Szombaton délelőtt 10.00 órától a szarvasi és a tótkomlósi szlovák iskolák diákjai lépnek színpadra. Délután négy órától a Vertigo Szlovák Színház: A mi macskánk című darabját, este fél nyolctól pedig a prievidzai amatőr színészek Kutyaszív című produkcióját láthatja a közönség.

Vasárnap délelőtt fél 11-től a kysácsi amatőr színjátszó csoport Kitűnő lakodalom című előadását nézhetik meg. A záródarabot (Makrancos hölgy) poprádi színészek mutatják be, az előadás 15.00 órakor kezdődik.

Vélemény, hozzászólás?

Háromezren kapnak egészségkártyát és néggyel többen vigyáznak majd a közbiztonságra

Viku és a Téka