Tizenegyesekkel nem lehet meccset nyerni

20131123-_MG_0437

Utolsó őszi hazai mérkőzésén a Szarvasi FC a Mezőhegyesi SE-t fogadta a ligeti pályán szombaton. 10 fok, fel-feltámadó szél, a meteurológusok eltalálták, ebből éjszaka pisilés lesz. Ekkor még senki sem gondolta, hogy ez lesz a mai nap legjobb híre. A mérkőzés elején vendég szurkolók is azt javasolták, hogy ha gólt szeretnék fényképezni, talán az ő kapujuk mögé üljek. Az 1–1-es félidő végén kicsit szabadkoztak is, de akkor még ki gondolta, hogy a végén lenne csak okuk igazán rá, mint ahogy azt sem, hogy az év gólja a mi kapunkban köt ki.

Az első gól a 11. percben esett. Kiri Mihály kapus kezet reklamált a kapura törő Mátó Attilánál, és megállt egy pillanatra. Testbeszédét nem ette meg a vendégek csatára, és elgurította kapusunk mellett. Az első lecke erre a napra meg is volt: a kéz csak akkor kéz, ha a bíró is kéznek látja, és le is fújja. 0–1.

Két perc múlva Furár Róbert lábát húzták el a tizenhatoson belül. Telek András játékvezető nem tétovázott, a tizenegyes pontra mutatott. Lós István állt a labda mögé és nem hibázott. 1–1.

A második félidő elején Furár gurította el a kapufa mellett a labdát. A 65. percben Kiri hidegvérére és bravúrjára egyszerre volt szükség annak megakadályozására, hogy a vendégek ismét átvegyék a vezetést, de öt perc múlva már nem volt ilyen szerencsénk. Az első gólt is szerző Mátó elhúzta Kiri előtt a labdát és az üres kapuba gurított. 1–2.

A 83. percben ismét Furár lábát húzták el. Ritka, hogy egy bíró két büntetőt ítél meg ugyanazért egy mérkőzésen belül, de ez olyan egyértelmű szabálytalanság volt, hogy Telek András most sem habozott. Ismét Lós állt a labda mögé és ő sem hibázott. 2:2.

Itt mindenki elkönyvelte, hogy beállt a végeredmény. Ha nem is három pont, de legalább egy itthon marad.

Négy perccel a rendes játékidő vége előtt egy vendég szöglet visszament a feladóhoz, így a szögletet végző ismét berúghatta a kapu elé, ahol Vincze Alex várta. Ahogy jött, kapásból keresztbe rúgta a kapu bal felébe. Kiri semmit sem tehetett, de kis tapasz a sebre, hogy mindezt a legjobb helyről láthatta. 2–3.

Aztán négy perc múlva megérkezett a kegyelemdöfés. A vendégek jobb oldala elszaladt, nem tudtunk a beadásba vetődni, ami megint egy üres embert talált középen akivel már csak Kiri nézett farkasszemet. Sajnos Kiri az ellenkező oldalra várta a labdát, Adler Ákos viszont balról gurította el mellette. Ezzel beállt a 2–4-es végeredmény.

A második lecke erre a napra: tizenegyesekkel nem lehet meccset nyerni. Pontosabban lehet. Öttel.

Egy csomó lövésünk ment centikkel a kapufa mellé. Sajnos kívül. A vendégek négy egyeneset rúgtak kapura, abból egy hatalmasat kapásból, négy gól. Pont elég.

Szarvasi FC: Kiri Mihály, Szappanos Kristóf, Darida Norbert, Janurik Attila, Kovács Sándor, Furár Róbert, Nagy Roland Márió (77′ Sinka Attila), László Viktor, Moldván Krisztián, Filyó Tamás, Lós István

Nem kapott játéklehetőséget: Enabulele Stanley Esemuede, Bogdán Péter

Kispad: Rétes Pál edző, Rohony Gábor technikai vezető, Pribelszki Pál gyúró, Klimaj Zoltán