Connect with us

Hírek

Boszorkányt láttak: Luca napi táncház gyerekeknek

Boszorkát látnak

Szarvasi Hagyományőrző közalapítvány Luca napi táncházat rendezett gyermekek számára a Cervinus Teátrum pinceklubjában, ahol a kicsik és kicsit nagyobbak Juhász Attila vezetésével tették meg életük első lépéseit néptáncos jövőjük felé. A gyerekek szórakozásához a talpalávalót Pál István „Szalonna” és Bandája szolgáltatta.

A Luca napi népszokásokkal kiegészített foglalkoztatót a gyerekek, és nem utolsó sorban a szüleik, nagyon élvezték, bár az apraja eleinte kicsit meg volt illetődve, a nagy nyüzsgéstől, hát még akkor, mikor megjelent két boszorka az ajtóban, akiket el kellett űzni. A játékkos hajsza egyészen a lépcső tetejéig tartott.

A Luca napi hiedelmek népszokások egyik fontos alakja a boszorkány, akit az éjféli misén, a Luca napáján készült székre állva pillanthattak meg a legények. Ha ezt a boszorkány észre vette, akkor a legényeknek menekülniük kellett, nehogy széttépjék őket. Jelen esetben kicsit felcserélődtek a szerepek, és a legények zavarták el a boszorkányokat. Az biztos, hogy mindenki élvezte. Még a boszorkák is.

Kiemelt

Fotó: Babák Bence Fotó: Babák Bence

Mozgalmas hétvége a jégen

Hírek

Kisebb birkózóinknak is megkezdődött a szezon

Hírek

Reál hét a Vajdában

Hírek

Deli Ibolya és Szilvási Szilárd Deli Ibolya és Szilvási Szilárd

A magyar virtus hozta meg a győzelmet a horgász-világbajnokságon

Hírek

Hirdetés

Advertisement

Archívum

2013. december
h k s c p s v
« nov   jan »
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031  

Kategóriák

Friss

Connect